5 dolog, amit nem tudtál az Elit sztárjáról, Manu Ríos-ról

1998. december 17-én látta meg a napvilágot az Elit színésze Mani Ríos, aki 23 évesen már világhírnévnek örvend. Születésnapja alkalmából íme néhány érdekesség a feltörekvő színész- lassan énekesről.

Spanyol származású

Ez valószínűleg nem meglepő azoknak, akik minimális háttértudással rendelkeznek az Elit c. spanyol Netflix sorozatról. Teljes neve Manuel Ríos Fernández és Calzada de Calatrav-ban született.

YouTuberként kezdte

Fiatal korában a YouTube-bal kacérkodott és próbált kontentet gyártani. Az igazán régi videók nagyrésze eltűnt már a világhálóról, de szerencsére néhány megmaradt az utókornak, de egy-egy alkalommal még most is feltölt pár vlogot.

Énekel is

Vlog és egyebek mellett éneklős videókat is közzétesz. Hallhattuk már feldolgozni Billie Eilish, a One Direction de Lana Del Rey dalait is.

Első szexjelenete az Elitben volt

Mint tudjuk, első nagyobb szereplése az Elitben volt (előtte csak 2014-ben szerepelt 5 epizód erejéig egy spanyol vígjátéksorozatban), így mondhatni debütálása a világ előtt is a sorozat forgatása során történt. Nem hagyták nagyon, hogy szerénykedjen, ugyanis egyből mélyvízbe dobták: első napján intim helyzetbe keverték Anderrel (Arón Piper) és Omarral (Omar Ayuso).

Az volt a forgatáson az első napom, szóval képzelhetitek… nagyon ideges voltam. De a csapat nagyon kedves, könnyed volt, és megkönnyítették a helyzetem. Megnyugtattak a kollégáim is, aztán amikor forgattunk, már realizáltam, hogy csak színészkedek. Amikor elengedtem magam és nem voltam már szégyenlős, még élveztem is. De igen nehéz volt, mert gátlásos és szégyenlős vagyok.

Minden közösségi média felületét Ő kezeli

Lehet nem meglepő, de azon kevés hírességek közé tartozik, akik saját maguk felelősek a közösségi médián közzétett tartalmakért.

Minden közösségi média oldalamat én kezelem, mert szerintem ez a legjobb módja annak, hogy kifejezzem önmagam, illetve az emberek engem követnek, nem egy csapatot, aki kezeli a fiókom

– árulta el a színész.