Megosztóra sikerült a Szex és New York folytatása

Alig egy hete, hogy megjelent az És egyszer csak… (And Just Like That…) első két epizódja HBO Max-on (itthon HBO Go-n), a nézők máris kétfelé csoportosultak. Samantha Jones karakterének hiánya, illetve az első rész csattanója különös reakciókat váltott ki a rajongókból. A cikk erősen spoilert tartalmaz, így azon olvasóink, akik még nem látták az első részeket, még időben visszafordulhatnak.

Azt már a sorozat bejelentésekor is tudtuk, hogy imádott Samantha Jones-unk (Kim Catrall) nem tér vissza a folytatásban. Ennek számos oka van, többek között az, hogy a színésznő úgy érzi, kiöregedett karakteréből. Sokak szerint azonban az egyetlen oka az, hogy megromlott viszonya a Carrie Bradshaw-t alakító Sarah Jessica Parkerrel.

A sorozat hivatalos előzetese.

A történet szerint egyébként Samantha London-ban kezdett új életet, miután Carrie leépítette őt, mint PR managerét, ezt pedig a könyvpiac hanyatlásával magyarázta. A karakter elmondása szerint a nő reakciója az volt, hogy ő pedig leépítette Carrie-t (illetve Miranda-t és Charlotte-ot is), mint legjobb barátját, majd összepakolta holmiját és az Egyesült Királyságig meg sem állt. A rajongók ezek után két véleményen oszlottak meg. Egy részük azt állítja, hogy ez egy jó módja annak, hogy a karaktert egyszer csak visszahozassák, ha sikerül megfűzniük a színésznőt a második szezonra. Mások szerint viszont, hogy ez nem vall a karakterre, akinek védjegye az volt, hogy a pillanatnak élt és nem gondolta túl az ehhez hasonló apróságokat.

Carrie és Samantha az HBO eredeti sorozatában.

Sokakat hideg zuhanyként érte továbbá imádott Mr. Bigünk halála, mely derült égből villámcsapásként érkezett az első epizód végén. A történet szerint John James Preston (Chris North) szívrohamot kapott, miután befejezte napi szobabicikli edzését, majd a hazaérő Carrie karjaiban életét vesztette. A nézők között többen kivetnivalót találnak abban, hogy Carrie miért nem hívta a 911-et, mások szerint viszont, ha hívta volna sem lett volna elég idejük megmenteni.

Nektek hogy tetszettek az első részek? Várjátok a folytatást?