Már jövő év elején új zenével jön Madison Beer

Nem tervez lassítani az énekesnő.

Madison Beer csillaga az elmúlt két évben egyre csak felfelé és felfelé ível, és minden jel arra utal, hogy ez a továbbiakban is így lesz. 2020 januárjában kiadta debütáló albuma, a Life Support első kislemezét, majd az év során egyre több és több dalt osztott meg róla, míg végre idén februárban megérkezett a teljes album. De itt nem állt meg zeneileg, ugyanis júniusban máris egy vadiúj kislemezt villantott, a Reckless-t, mely hamar az eddigi legsikeresebbje lett.

Az év hátralévő részét turnézással töltötte, azonban nem kell sokat várni új zenére tőle: a V magazinnak elárulta, hogy 2022 elején már érkezik is, és nagy tervei vannak a megjelenésre.

Nagyon szervezett szeretnék lenni mindenben, ami a jövőt illeti. Úgy gondolom, mostantól minden egyes lépésem fordulópont lehet a karrieremet illetően. Fényesnek látom magam előtt a jövőmet, és próbálom beengedni ezt a fényt, szépen fokozatosan

– magyarázta.

Madison már egészen kiskorától fogva tudta, hogy énekesnő szeretne lenni, így YouTube-on osztott meg különböző feldolgozásokat – így figyelt fel rá 2012-ben Justin Bieber, és ennek köszönhetően szerződtették le csupán 13 évesen. Hogy hogyan tekint vissza erre az időszakra most, majdnem egy évtized elteltével?

Visszatekintve úgy gondolom, túl sok volt ez az egész egy gyerek számára. Sokmindennek voltam kitéve egészen fiatal koromtól kezdve. Elvették tőlem azokat a dolgokat, amiket annyi idősen csinálnom kellett volna, helyette olyan dolgokat kellett csinálnom, amik a későbbiekben nem váltak a javamra.

13 évesen jelent meg a legelső dala is, a Melodies, azonban nem tekint vissza túl jó szívvel rá.

Már akkor sem tetszett az a dal, mikor 13 éves voltam, csak rámerőltették.

Debütáló albuma, a Life Support azonban már teljes mértékben az ő stílusa, és pont olyanra sikerült, amilyenre ő szerette volna.

Pontos dátumot egyelőre nem árult el, hogy mikor érkezik az új zene, viszont az Instagram oldalán is utalt rá egy képpel a stúdióból, amihez ezt írta:

Visszatértem, mintha soha nem is mentem volna el.