Megérkezett a Szex és New York új fejezete, az És egyszer csak… előzetese

A teaser után egy hosszabb előzetest kaptunk.

Már csak kicsit több, mint egy hét választ el minket attól, hogy ismét felvegyük a fonalat Carrie-vel, Mirandával, és Charlotte-tal, vagyis a Szex és New York főszereplőivel, ugyanis december 9-én startol az ikonikus széria következő fejezete, az És egyszer csak… Pár hete már kaptunk egy 40 másodperces teasert, most viszont megérkezett az első igazi, majdnem 2 perces előzetes, melyben betekintést kaphatunk, hogy mi történt azalatt a 11 év alatt kedvenc karaktereinkkel, mióta utoljára láttuk őket a Szex és New York mozifilm második részében.

Bár a Samanthát alakító Kim Catrall nem tér vissza a sorozatban, Sarah Jessica Parker, Kristin Davis, és Cynthia Nixon mellett még olyan ismerős arcokat láthatunk benne, mint a Mr Biget alakító Chris North, Mario Cantone, David Eigenberg, Evan Handler és Willie Garson, aki sajnálatos módon idén szeptemberben, 57 évesen hunyt el.

Természetesen új karaktereket is üdvözölhetünk majd, akiket Sara Ramírez, Sarita Choudhury, Nicole Ari Parker és Karen Pittman személyesítenek meg.

Az évad 10 részes lesz, melyek közül az első kettő december 9-től válik elérhetővé az HBO Go-n. A többi hetente fog érkezni, így az utolsót február 3-tól nézhetjük majd.

Az eredeti sorozat 1998-tól 2004-ig futott, és két mozifilm is készült belőle. Az új fejezet első két részét a filmek rendezője, Michael Patrick King írta, és érdekesség még, hogy a hatodikat pedig a széria Mirandája, Cynthia Nixon rendezte.