Perelni fog a Gucci-család A Gucci-ház miatt?

Lady Gaga nyilatkozatait is kifogásolják az örökösök.

Nagyjából egy hete került világszerte már mindenhol a mozikba Ridley Scott legújabb filmje, A Gucci-ház, többek között Lady Gaga, Adam Driver, Jared Leto, és Al Pacino főszereplésével. A legtöbb kritikus dicsérte, és a nézők is jó értékeléseket adtak neki olyan oldalakon, mint például a Metacritic, azonban vannak páran, akiket érhető okok miatt abszolút nem nyűgözött le az alkotás, ők pedig a Gucci-család. Mi több, olyannyira felháborodtak rajta, hogy pert fontolgatnak.

Az örökösök közleményt adtak ki az olasz ANSA oldalán, melyben kifejtették álláspontjukat az üggyel kapcsolatban.

A Gucci-család fenntartja a jogát ahhoz, hogy minden szükséges lépést megtegyen a saját és a szeretteik neve, illetve jó híre védelmének érdekében

– utaltak a perre.

A közleményben sérelmezték, hogy sem a rendező, Ridley Scott, sem a producerek, sem pedig a színészek nem konzultáltak velük a film elkészülte előtt, és állításuk szerint butának, érzéketlennek, és valódi huligánoknak állították be őket.

Az alkotásnak Maurizio Gucci 1995-ös meggyilkolása áll a középpontjában, melynek az elrendeléséért a volt felesége, Patrizia Reggiani 18 évig ült börtönben. Patriziát Lady Gaga játssza, és amíg a legtöbb kritikában az egekig magasztalják az énekesnő alakítását, addig a Gucci-család abszolút nem ért egyet azzal, ahogy megjelenítették a “fekete özvegyet” a mozivásznon. Szerintük ugyanis áldozatként mutatták be a nőt, és nem csak a filmben, hanem a szereplők, például Gaga nyilatkozatai által is, holott erről szó sincs.

Állítják, hogy a 70 év alatt, amíg a család kezében volt a Gucci márka, mindig is nagyon inkluzívak voltak: a ’80-as években például, amikor a film játszódik, a cég több vezetője is nő volt, így az állítás, hogy Patrizia egy, a férfiak által uralt cég áldozata lett volna, nem felel meg a valóságnak.

A közleménytől függetlenül egyébként a márka alapítójának unokája, Patrizia Gucci már korábban is kritizálta a filmet, méghozzá azért, mert az édesapját Al Pacino játssza, szerinte pedig emiatt azt fogják gondolni az emberek, hogy a családja tagjai mind “alacsonyak, kövérek, és csúnyák”.

Akár perre viszi az ügyet a család, akár nem, az már biztos, hogy hatalmas sikernek örvend a film, és jó eséllyel pár díjat is bezsebel a következő díjátadó szezonban.

Megosztás: