Aurora és Tiësto is fellép a debreceni Campus fesztiválon

Megérkeztek a rendezvény első fellépői!

Bejelentette az első fellépőit jövő júliusra a debreceni Campus fesztivál, és nem akármilyen neveket villantottak. Idén a teljes line-upot kizárólag magyar előadókkal töltötték meg, ezzel is segítve a hazai zeneipar helyzetét, azonban most kapásból 4 külföldi előadót dobtak be: a holland szupersztár DJ-t, Tiësto-t, a norvég énekesnőt, Aurorát, az 1979-ben alakult brit punk bandát, a The Toy Dolls-t, és végül, de nem utolsó sorban a szintén holland instrumental bandát, a Jungle By Night-ot.

Tiësto-t valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: a veterán lemezlovas majdnem 30 éve kezdte a karrierjét, mely azóta is töretlen, és generációk fújják kívülről a slágereit. Biztosan felcsendül majd élőben a magyar koncerten a tavalyi év egyik legnagyobb durranása, a The Business, legújabb száma, az Ava Max-szel közös The Motto, vagy éppen a Mabel közreműködésével készült God Is A Dancer is, csak hogy párat említsünk.

Az alternatív vonalat képviselő, a 2016-os Szigetet is megjárt Aurora 16 éves korában dobta piacra első kislemezét, a debütáló albumára, mely az árulkodó All My Demons Greeting Me As a Friend címet kapta, azonban még négy évet kellett várni. Azóta már énekelte a Jégvarázs 2. egyik betétdalát, megajándékozta a rajongóit egy kétrészes projekttel, és hamarosan, egészen pontosan január 21-én érkezik a legújabb albuma is. A korong címe The Gods We Can Touch, és elmondása szerint az eddigi munkásságához képest sokkal könnyedebb, poposabb dalok kapnak majd helyet rajta, ezt pedig az eddig megjelent kislemezei is alátámasztják.

A The Toy Dolls majdnem 40 éve, 1983-ban dobta piacra első albumát, a Dig That Groove Baby-t, azóta pedig még 14 lemezük jelent meg, a legújabb közülük 2019-ben, EPISODE XIII címmel. Az együttest punk zenekar létére nem a lázadó, dühös szövegek jellemzik, mint a punk rockot általában, hanem sokkal inkább a humoros, szórakoztató dalok, amit mi sem mutat jobban, minthogy a legnagyobb slágerük, a Nellie the Elephant egy gyermekmondóka feldolgozása.

A Jungle By Night-ot 10 éve alapította egy baráti társaság, és nem kevesebb, mint 9 tagból áll. Az instrumental zenét, amit játszanak rengeteg műfaj inspirálta, így felfedezhetőek benne a jazz, a dance, a rock, és a soul stílusjegyei is. Eddigi pályafutásuk során 7 lemezzel büszkélkedhetnek, melyek közül a legutóbbi idén jelent meg Algorhythm címmel.

A Campus fesztivál július 22 és 24 között kerül megrendezésre Debrecenben, a Nagyerdőben. A 4 napos bérletedet december 31-ig kedvezményes áron, 22.990 forintért tudod beszerezni ide kattintva, ha pedig a lehető legjobb élményt szeretnéd magadnak, a VIP bérletet 49.990 forintért vásárolhatod meg itt.

Megosztás: