Észveszejtő sztárkollaborációval érkezett az első magyar nyelvű „Bella Ciao”

2021 leginkább várt sorozatának, „A nagy pénzrablás”-nak fináléjáig már kevesebb mint egy hónapot kell várni. A záróepizód apropóján a széria himnikus partizándalát, a „Bella Ciao”-t most egy szenzációs alkotógárda dolgozta fel, méghozzá Kökény Attila, Lotfi Begi, Burai Krisztián a Swing á la Django és a Sárközy Gipsy Fever zenekar muzsikusainak személyében. Az electro-swing felvételen az újragondolt zene mellett a szöveget is most hallhatjuk először magyar nyelven. „A nagy pénzrablás” című dalhoz a sorozathoz hű, parádés klip is forgott a díjnyertes rendező, Jimy J. Hollywood rendezésében.

December 3-án zárul a filmszakma történetének egyik legizgalmasabb bűnügyi drámája, eredeti címén a „La Casa de Papel”. A kultikus jelenet, amikor is a vakmerő rablóbanda a „Bella Ciao” című olasz nótát énekli, hogy ünnepelje a nagy pénzfosztás győzelmét, még a kevésbé fanatikusok számára is ismerős lehet. A világ minden táján egészen egyedülálló módon dolgozták már fel a dalt, és most először végre magyarul is találhatunk méltó verziót, a sorozat magyar címe után „A nagy pénzrablás” névvel. 

Az ötletgazda a magyar autentikus folklór zene színfoltja, a Swing Á La Django volt, amelynek kiváló prímása, ifj. Sárközy Lajos másik együttesével, a Sárközy Gipsy Feverrel karöltve szinte „El Profesor”-i toborzásba kezdett és gyűjtötte össze a jobbnál jobb együttműködőket. Az impozáns formáció frontembere és egyben nagybőgőse, Lombos Pál emlékezett vissza a meghatározó pillanatra: 

Az új dalunk egy igazi szerelemgyerek! Akkor fogant meg az ötlete, amikor Lotfi Begivel, Curtissel és Tarján Zsófival néhány hónappal ezelőtt az előző számunkra, a „Gyémánt” feldolgozásra vettük fel a videót. Lali, Begi és én maradtunk beszélgetni a forgatás végén, és Lali felhozta kedvenc sorozatát, és feltette a kérdést, hogy miért is ne készülhetne a „Bella Ciao”-ból egy magyar változat.

A Fonogram-, MTV EMA- és Petőfi-díjas Lotfi Begi produceri keze alatt ért össze az ikonikus dal hazai változata, aki így mesélt a kollaborációról:

Amikor Laliék előrukkoltak az ötlettel, azonnal nekiláttunk az előkészületeknek, és megkerestük Kökény Attilát ás Burai Krisztiánt, akikkel közösen sikerült – reményeim szerint – méltó és modern magyar verziót készíteni ebből az örökzöldből.

Alapvetően nem ebben a műfajban tevékenykedem, és mégis azt éreztem, hogy működőképes ez a fúzió, hiszen tökéletes összhangban szerepel benne mindegyikünk világa

– mondta a kirobbanóan népszerű énekes-dalszerző, Burai Krisztián.

A nagy pénzrablás” magyar projektjének videóját a Los Angeles Film Awards-díjas szakember, Jimy J. Hollywood rendezte, a zenészek pedig „A nagy pénzrablás” főszereplőinek bőrébe bújtak, hogy Dalí-maszkban borzolják a kedélyeket.

Kökény Attila, akinek énekhangján életre kel a hazai „Bella Ciao”, hozzátette:

Nekem nagyon tetszett az egész ötlet, Jimy pedig rendkívül kreatív módon nyúlt a sorozat elemeihez, még sosem volt ilyen hatalmas kalandban részem egy videóklip kapcsán sem!

Megosztás: