Visszatér pop-punk énjéhez Avril Lavigne

Az énekesnő újra a régi.

Talán Avril Lavigne 2019-es lemeze, a Head Above Water volt az év csalódása akkor, hiába kaptunk egy gyönyörű felvezetést, a lemez címét is adó dal személyében, valahogy még sem úgy jött össze az az egész korszak, mint ahogy azt reméltük, vagy, mint amire az énekesnő maga számított. Szerencséjére, neve még mindig elegendő ahhoz, hogy több tízezres tömegeket mozdítson meg egy-egy éjszakára.

Sokszor beszámoltunk arról is, hogy a szomszédos Bécsbe is érkezik Head Above Water Tour nevezetű világturnéjával, mely mostanra más arculatot kapott és egyértelművé vált, hogy nem feltétlenül azt a lemezét fogja majd népszerűsíteni, hanem sokkal inkább a soron következő, hetediket.

Mostanra viszont már teljesen más irányt vett zenéje és természetesen ki tudna nála jobban azonosulni a most menő és reneszánszát élő pop-punk hullámmal? Nem sok mindent tudni új korongjáról, de annyi biztos, hogy nagyon menő nevekkel dolgozott együtt rajta: Travis Barker (akinek kiadójával le is szerződött gyorsan), Machine Gun Kelly, YUNGBLUD és párja, MOD SUN keze is benne van új dalaiban, így biztos, hogy atom zúzásra készülhetünk majd.

Pár nappal ezelőtt jelentette be, ahogy fentebb is megírtuk, hogy Travis Barker kiadójával szerződött le, ami igazából nagyon sok jót jelent azoknak, akik szeretik ha egy előadó tényleg önmaga lehet, hiszen Barkernek ez az alapelve: nézzük csak meg jxdn zenéjét.

November 10-én tér vissza Avril Bite Me c. dalával, aznap pedig fel is lép The Late Late Show with James Cordenben. Ha a kislemez borítója nem árulná el, hogy ténylegesen egy pop-punk mesterműre számíthatunk, akkor reméljük a TikTokjára posztolt rövid részlet meggyőz majd mindenkit.

@avrillavigne

Baby you can BITE ME ##TravisBarker

♬ Bite Me – Avril Lavigne

Érdekesség, hogy a feltöltés óta alig telt el 1 nap (cikkünk megírásakor) és akkor már több, mint 8,5 millió megtekintést generált a rövid előzetes. Biztosan óriásit fog szólni!