Lady Gaga eredetileg haditudósítónak készült – A Gucci-ház kulisszái

Az énekesnő sok érdekességet árult el legújabb filmjének előkészületeiről és forgatásáról a British Vogue című lapnak. A november 25-én debütáló „A Gucci-ház” már most a díjszezon egyik legnagyobb esélyesének számít, nem érdemes kihagyni a frissen megjelent előzetest!

Az akcentus és a teljes átalakulás

Lady Gaga és a film többi prominens szereplője is hallhatóan sokat dolgozott, hogy a lehető legtöbbet hozza ki karakteréből. Az énekesnő elmondása szerint másfél évig élte mindennapjait Patrizia Reggianiként, melyből kilenc hónapon át a forgatáson kívül is akcentussal beszélt. A történet előrehaladtával és attól függően is változni fog az olasz akcentusa a filmben, hogy éppen melyik karakterhez beszél. Ezen kívül a szerep előkészületei során több mint egy éven át tanulmányozta az általa alakított nőről készült felvételeket, újságcikkeket, már az első pillanattól fogva barna hajra váltott és mindenhova egy kamerával járt. Megörökített mindent amit szerinte Patrizia gyönyörűnek gondolhatna és amiben pénzt látott volna.

Az eredeti karrierút

Gaga fotózás iránti szeretete bevallása szerint nem újkeletű dolog. Sokan nem tudják róla de úgy gondolja, ha ma nem énekes-színésznő lenne valószínűleg haditudósítónak állt volna, ez volt az álma. A Joe Biden beiktatási ceremóniáját megelőző napon például (ahol a himnuszt énekelte) felmérte a washingtoni Capitolium területét és a korábbi, az épület ellen történt támadás megmaradt jeleit kutatta.

Az érkező film

Mindezek után kétségünk sem lehet felőle; az énekesnő a lehető legtöbb munkát fektette szerepének kidolgozásába és nincs más dolgunk mint izgatottan várni Ridley Scott Oscar-esélyes drámáját. Naptárakat elő, november 25-ét bevésni! Az Atya, a Fiú és a Gucci-ház nevében.