Jesy Nelson: Miért van az, hogy megőrülök a rosszfiúkért?!

Egy hét, és érkezik az énekesnő első kislemeze!

Márciusban vonult először stúdióba Jesy Nelson, miután decemberben otthagyta a világ egyik legnagyobb lánybandáját, a Little Mix-szet, most, 8 hónappal később pedig megmutatja a nagyvilágnak is, mit tud, ha egyedül kell bizonyítania. Az énekesnő első szóló kislemeze Boyz címmel érkezik október 8-án, melynek a videóját részben ő maga rendezte, és nem akármilyen közreműködő előadóval dolgozott rajta, hanem egyből Nicki Minaj-zsal.

Jesy a Reign című műsor vendége volt, ahol többek között erről a dalról is mesélt. Elárulta, hogy ez volt a legelső szám, amit megírtak, és egyébként Diddy 2001-es Bad Boy For Life című slágerét használták fel hozzá. Hogy mi inspirálta a megírásában?

Éppen egy szakításon mentem keresztül. Tulajdonképpen ez volt az első alkalom, hogy tényleg összetörték a szívem, és egyszerűen borzalmas volt az egész. Feküdtem az ágyban, és azon gondolkoztam, miért van az, hogy amikor kifogok egy kedves srácot, hamar megunom, de amikor egy rosszfiúval jövök össze, egyszerűen megőrülök érte? Miért van az, hogy a legtöbb lánynak a rosszfiúk kellenek?

A stúdióban eltöltött hónapok alatt egy album is körvonalazódott, elmondása szerint pedig teljesen természetesen jött a folyamat számára. Hangzásvilágát tekintve a ’90-es évek R&B-je szövi át az egész anyagot, hiszen ez az, amin felnőtt, és ez a kedvenc műfaja, ami a szövegét illeti, azok pedig a saját történeteit mesélik majd el.

Annyi, de annyi történetem van, amit el szeretnék mesélni. Rengeteg történet van az albumon. Most először van lehetőségem elmesélni a dalaimon keresztül, hogy tényleg, igazából hogy érzek.

Szinte elkerülhetetlen, hogy a Little Mix-ről is szót ejtsen, hiszen mégiscsak 10 évig ismerte a közönsége úgy, mint a banda tagját. Elárulta, hogy a kezdetekben, az X Factort követően gyakran volt pánikrohama, amik idővel elmúltak… de aztán tavaly újra visszatértek.

A Live Lounge fellépésüket nem tudta végigcsinálni úgy, ahogy tervezték egy ilyen roham miatt, majd a Sweet Melody forgatásán bekövetkezett incidens után tudta, hogy itt az ideje gondoskodnia magáról, ami egyet jelentett azzal, hogy otthagyja a bandát.

Szerintem az emberek nem is tudták, hogy mennyire mélyen boldogtalan voltam és milyen hosszú ideig, 10 év telt el így az életemből. Ne értsetek félre, voltak pillanatok, amiket nagyon imádtam, de sokkal többször voltam szomorú, mint boldog. Az emberek csak interjúkat látnak velem a tévében, de azt a Jesy-t nem látják, aki hazamegy a családjához, és sír.

Természetesen, főként lassan egy év távlatából nem csak a negatív dolgokra emlékszik vissza, sőt!

Kibaszottul lenyűgöző, amit bandaként elértünk. Rettentően büszke vagyok mindenre, amit elértünk. Szerettem a Little Mix-ben lenni, szerettem, amit csináltunk, szerettem az zenénket. A lehető legcsodálatosabb emlékeket szereztem velük. Rengeteget nevettünk, tényleg olyanok számomra, mint a testvéreim. Annyira boldoggá tett, mikor listavezető lett a Sweet Melody, és amikor megnyerték a Brit díjat, mert teljes mértékben megérdemlik. Annyira örültem, mikor megnyerték a díjat, mert kibaszottul megérdemlik. Ők a legjobb lánybanda az egész világon.

És hogy hogyan tovább számára? Az egy hét múlva érkező debütáló dal után hátravan még a debütáló fellépés, de, mint a szólókarrierjében mindent, ezt is teljes mértékben kézben tartja Jesy.

Már most tudom, hogy fog kinézni az első fellépésem. Már mindent megterveztem a legutolsó részletig.