Nem kerülhetett a mozikba The Weeknd új videója

Íme a Take My Breath!

Mint ahogy már beszámoltunk róla, The Weeknd napokkal ezelőtt bejelentette, hogy megkezdődött az új korszaka, és a tavalyi, hatalmas sikert aratott After Hours album folytatása közelebb van, mint gondolnánk. Most pedig megérkezett a korong első kislemeze is, mely a Take My Breath címet kapta, és természetesen videó is forgott hozzá.

A klip érdekessége, hogy eredetileg egy nappal a megjelenés előtt, augusztus 5-én már láthatták volna a mozilátogatók, akik az Öngyilkos osztag 2-re váltottak jegyek IMAX-ben, ugyanis lejátszották volna a film előtt. A premier előtti vetítést azonban az utolsó pillanatban lemondták, mivel a kisfilm tele van villódzó fényekkel, amik epilepsziás rohamot okozhatnak.

A dal maga egy fülbemászó diszkó-szerzemény, mely szinte biztos, hogy arat majd akkora sikert, mint az előző korong kislemezei. Az új albumáról a GQ magazinnak mesélt az énekes, és elárulta, hogy csak pörgős, bulis trackkek lesznek rajta, a főbb inspirációi pedig Quincy Jones és Giorgio Moroder voltak.

Ez az az album, amit mindig is készíteni akartam

– ecsetelte.

A lemez dalait pedig jövőre élőben is hallhatja a magyar közönség, ugyanis november 4-én hazánkba is elhozza a The After Hours Tour nevű koncertsorozatát az énekes, melyre ide kattintva lehet jegyet venni.