Billie Eilish: Nem igazán működött, hogy takargattam a testem

Az ausztrál Vogue-nak mesélt az énekesnő.

Billie Eilish-t hihetetlenül fiatalon, csupán 14 évesen ismerte meg a világ, mikor is piacra dobta debütáló kislemezét. Most, 5 évvel később már a második albuma megjelenésére készül, ami hamarosan, egészen pontosan július 30-án kerül majd a boltok polcaira Happier Than Ever címmel. A korongot beharangozó kampány részeként pár hónapja a brit Vogue címlapján landont, tőle addig szokatlan módon testszínű fűzőben, így sok év takargatás után az egész világnak megmutatva az alakját.

Addig nagyon tudatos módon nyilvánosan kizárólag túlméretezett ruhákban mutatkozott, elmondása szerint azért, hogy az emberek ne tudjanak ítélkezni az alakja miatt. Az énekesnő most az ausztrál Vogue-nak mesélt többek között arról, hogy miért nem jött be neki ez a taktika.

Elég nagy szívás számomra, hogy ennyire fontos nekem az imázsom. Bárcsak azt tudnám mondani, hogy nem érdekel, majd valaki más foglalkozik vele, de az a helyzet, hogy volt már, amikor ezt csináltam, és nem éreztem jól magam miatta. Egyszerűen nem kielégítő számomra

– kezdte.

Hogy mire érti ezt pontosan Billie? Amellett, hogy a dalait ő maga írja a testvérével, FINNEAS-szel közösen, a zenéje képi reprezentációját is ő találja ki, például rengeteg klipjét, így a legutóbbit, az NDA-t is ő rendezte. Ő választja ki a ruhákat, amiket a megjelenésein vagy a fotózásokon visel, és még a képek alapkoncepcióját is.

Rengeteg munkám van abba, hogy enyém legyen az irányítás az imázsom felett, és nem is lehet az teljesen, mert az emberek úgyis azt gondolják majd, amit gondolni akarnak. De ettől függetlenül mindig is nagyon-nagyon fontos számomra az imázsom, és hogy olyannak lássanak az emberek, amilyennek szeretném. 

Hogy ez mennyire vált be az évek során?

Persze nem igazán működött a dolog. Az én helyzetemben nagyon nehéz kézben tartani, mit gondolnak rólad, maximum próbálkozni tudsz

– folytatta.

Ha 15 évesen tesz szert az ember világhírnévre, annak az egyik hátránya az, hogy a dolgok, amiket kiskamaszként mond és tesz, azok örökre elérhetőek maradnak az internetnek köszönhetően, ez pedig kellemetlen helyzeteket szülhet, ha újra felbukkannak.

Az internet előszeretettel ás elő dolgokat mások múltjából, mintha nem tudnák, hogy nagyjából mindenki totál szégyelli és kellemetlenül érzi magát a múltja miatt! 

Természetesen Billie-vel is történt már ilyesmi.

Rengeteg olyan dolgot mondtam az évek során, amivel már totál nem értek egyet, vagy épp teljesen az ellenkezőjét gondolom. A legfurább az, hogy semmi nem tűnik csak úgy el, ha egyszer felkerül az internetre. Minden egyes interjú, amit 15 évesen adtam, még mindig ott van, és ez a gondolat nem hagy nyugodni.

Sokan kategorizálják az énekesnő éráit úgy, hogy a régi Billie és az új Billie, pedig elmondása szerint igazából ő ugyanaz az ember maradt, csupán felnőtt az évek során. 

Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és ezáltal magabiztosabban használom a hangom és írok is. Tetszik, hogy felnőttem, változtam, és idősebb lettem. A legjobb dolog, ami eddig történt velem, az az, hogy felnőttem. 

Billie várva várt második albuma, a Happier Than Ever július 30-án kerül a boltok polcaira.