Lopásért majdnem börtönbe került Saweetie

A luxus mindenek felett!

A rapper, Saweetie teljesen más életet élt fiatal korában, mint most: kitűnő tanuló és élsportoló volt középiskolában, majd kommunikáció szakon végzett a főiskolán – ezt amúgy egyszer Instagrammon meg is mutatta a nagyközönség számára.

De most a Teen Vogue számára mesélte el élete egyik legnagyobb baklövését. Úgy érezte, ki szeretne törni a jókislány szerepből, illetve már akkor is meg volt számára a vonzalom a szép és csillogó dolgok iránt.

Mielőtt főiskolába mentem volna, majdnem börtönbe kerültem, mert rajtakaptak, hogy loptam. Fiatalon is szerettem a minőségibb dolgokat – és most nem nagy designer márkákról van szó. Szerettem jól kinézni. Akkoriban meguntam az életemet, mindenből kitűnő voltam és versenyszerűen sportoltam is. De úgy érzem megtanultam a leckét, és rájöttem, hogy túl keményen dolgoztam mindenért, hogy csak úgy ellökjem magamtól.

A kemény munka viszont tényleg kifizetődik, hiszen jelenleg az egyik legfelkapottabb előadó, akinek még a debütáló korongja sem jelent meg, de idén nyáron esedékes, Pretty Bitch Music címmel.