Sajátosan meséli el történetét Sofia Carson

Úgy tűnik érkezik az a debütáló korong.

Sofia Carson 2016-ban adta ki első szóló kislemezét, Love Is The Name címmel, ekkor úgy tűnt, ráhúzzák erre a dalra az énekesnő debütáló lemezét, hiszen egész jól teljesített. Ám Carson inkább a színészkedésre fókuszált, a zenélést pedig másodlagosnak tekintette életében – ami nem meglepő, hiszen óriásit ment az Utódok c. Disney filmsorozat.

Most viszont úgy tűnik, így 5 év után érkezhet az a lemez, az első két dalt pedig már hallhatjuk is. Hetekkel ezelőtt érkezett meg a korong vezető kislemeze, a Fool’s Gold, mely egy könnyed, nyári dalocska, utódja, a legújabb He Loves Me, But… pedig ennek a történetnek a folytatása.

Az énekesnő elárulta, hogy soha életében nem töltött ennyi időt a stúdióban, mint mostanában és megállás nélkül írja az új dalokat. Egy biztos, hogy az egymást követő dalok a jövőben is kapcsolódni fognak a másikhoz.

Most töltöttem a valaha legtöbb időt a stúdióban. El szeretném mondani a történetemet, ami a Fool’s Golddal kezdődött.

Sofia azt is kiemelte, hogy az elmúlt időszakban nagy hatással volt rá a brazil zene, főként Anitta és Manu Gavassi zenéje.