Rátámadtak Zayn-re egy New York-i klub előtt

Heves vitába keveredett az egykori One Direction tag.

Bulizni indult csütörtök este Zayn egy New York-i billiárd klubba, az Amsterdam Billiards-ba, de sajnos a éjszaka végére már valószínűleg nem szórakozott olyan jól. A TMZ értesülései szerint ugyanis hajnali 2 felé kiment, hogy elszívjon egy cigit, amikor is a mellettük lévő, Little Sister Lounge nevű szórakozóhelyről távozó csapat egyik tagja belekötött az énekesbe, és heves vitába keveredett vele.

A jelenlévők elmondása szerint nem Zayn kezde a balhét: egy másik férfi támadt rá, és többek között egy homofób jelzővel is illette. Ezután szó szót követett, és bár közel kerültek hozzá, szerencsére odáig nem fajult a dolog, hogy fizikailag bántalmazzák egymást, így a rendőrség közbelépésére sem volt szükség. Azt nem tudni, milyen indokkal támadtak rá Zayn-re.

Az eset érdekessége, hogy az énekesről egy ponton lekerült a póló, így félmeztelenül látható a TMZ által közzétett videón. Az oldal forrásai elárulták, hogy a klubban még teljesen fel volt öltözve, így nem tudni pontosan, mikor és miért került le róla a póló.

Szerencsére bántódása senkinek nem esett.