Pár bordája repedt meg az énekesnek!
Nick Jonas egy kisebb-nagyobb balesetet szenvedett, miközben épp forgattak.
A 28 éves énekes-színész a The Voice c. tehetségkutatóban mesélt arról, miért is vitték azonnal kórházba az eset után. Jonas-t ugyanis biciklizés közben érte a baj, amivel elesett és erős fájdalmat érzett.
Az eset után azonnal mentőt hívtak hozzá és ellátták a helyszínen, de bevitték kivizsgálásra is, ahol kiderült, hogy megrepedt néhány bordája.
Elmondása szerint volt már fényesebben is, de jól van. Kiengedték az egészségügyi intézményből, majd hamar ott folytatta a munkát, ahol abbahagyta. A The Voice-ban csak a következőket mesélte:
Jól vagyok, de voltam már jobban azért. Megrepedt a bordám, miután elesetem egy biciklivel és szereztem még néhány horzsolást is.
Az énekes így szerencsére jól van, további kórházi megfigyelésre nem szorul.