Spontán bújt elő Joshua Bassett, miközben Harry Styles-ról áradozott

Nem csinált nagy ügyet belőle a fiatal sztár.

Pár hónapja szinte az egész internet a Joshua Bassett, Olivia Rodrigo, Sabrina Carpenter szerelmi háromszög drámájától volt hangos, most azonban egy sokkal kevésbé drámai dolog miatt került előtérbe a High School Musical: The Musical: The Series sztárja.

A színész-énekes ugyanis a Clevver News-nak válaszolt meg pár kérdést a rajongóitól, akik Harry Styles-ról is faggatták. Joshua első körben egyenesen az egekig dicsérte az énekest, akivel elmondása szerint nagyon szívesen dolgozna együtt.

Hogy mit szeretek Harry Styles-ban? Azt, hogy egy nagyon stílusos pasi, és roppant sokrétű is, hiszen énekel, színészkedik, és a divat világában is otthon van. Emellett pedig egy nagyon kedves ember, aki nem beszél sokat, de amikor igen, akkor mindig fontos dolgokat mond

– kezdte.

Aztán a monológja egy kicsit más fordulatot vett, és az interjúból végül egy spontán coming out videó lett.

Nagyon dögös is. És jóképű. Sokmindent lehet rá mondani. És akkor azt hiszem, ez az én coming out videóm is egyben

– tette hozzá a színész.

A videóban 1:20-tól tudod csekkolni a fent említett részt:

Természetesen szinte azonnal hatalmas médiavisszhangot kapott az eset, a színész-énekes pedig ki is használta az alkalmat, hogy egy fontos dologra hívja fel a figyelmet. Instagram oldalán osztott meg egy hosszabb irományt arról, hogy mennyire fontos, hogy a férfiak se fojtsák magukba az érzelmeiket.

Mint még sok férfit, kiskoromban engem is arra tanítottak, hogy NE sírjak. Arra kényszerítettek, hogy elnyomjam az érzelmeimet. De az a helyzet, hogy gyerekként ez teljesen összetöri a lelked és elássa a szíved

– írta az érzelmes esszében.

Arra is kitért benne, hogy fiatalon, mindössze 11 évesen folyamatosan emésztette magát ha véletlenül sírt aznap, méghozzá azért, mert befolyásos felnőttek lenézték miatta.

Egyszer csak eljutottam arra a pontra, hogy az érzelmes oldalam megszűnt létezni. Már akkor sem tudtam sírni, ha akartam.

Joshua arra ösztönöz minden férfit, hogy éljék meg az érzemleiket, és ne nyomják el őket, ne kezeljék őket tabuként.

A legtöbbünket arra TANÍTOTTAK, hogy nyomjuk el az érzelmeinket, és néhányan ezt félelemből, vagy muszájból tettük meg… Srácok: kérlek titeket, szánjatok időt az érzelmi egészségetekre, a saját, és mindenki más érdekében is.

Az énekes-színésznek egyébként nemrég jelent meg a debütáló EP-je, legújabb dala, a Feel Something pedig pár napja látott napvilágot.

Megosztás: