Saját Guinness-rekordját döntötte meg Lady Gaga

Gaga ismét felülmúlta önmagát!

Jelen pillanatban éppen Olaszországban forgatja gőzerővel legújabb, House of Gucci című filmjét Lady Gaga, így a zenei karrierje egy rövid időre pihenőpályára kényszerült, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne érhetne el vele még így is hatalmas sikereket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egy Guinness-rekordot is megdöntött – méghozzá a sajátját.

Eddig is ő volt az a női előadó, aki a legtöbb 10 millió példányszámban elkelt kislemezzel rendelkezett, szám szerint hárommal: Just Dance, Poker Face, és Bad Romance. Most azonban, hogy a Shallow eladásai is átlépték ezt a számot, Gaga saját Guinness-rekordját döntötte meg, és ő lett az egyetlen női előadó, akinek négy kislemeze is elérte a 10 milliós eladást.

A Bradley Cooperrel közös Csillag születik betétdal az énekesnő egyik legsikeresebb kislemezei közé tartozik, és nem csak az eladásokat tekintve. A YouTube-on az egyik legnézettebb klipje a maga 1 milliárdos megtekintésével, Spotify-on a leghallgatottabb dala, és már majdnem másfél milliárd lejátszásnál jár, emellett pedig a negyedik listavezető slágere lett.

Gaga egyébként tavaly dobta piacra hatodik stúdióalbumát Chromatica címmel, jelenleg pedig, mint ahogy fentebb már említettük, legújabb filmjén dolgozik Ridley Scott rendezésében. Az alkotásban olyan nevek mellett tűnik majd fel, mint Adam Driver, Jared Leto, Al Pacino, vagy éppen Salma Hayek, és a tervek szerint már idén novemberben láthatjuk a végeredményt.