Újabb slágert készül villantatni Ariana Grande és The Weeknd!

Hamarosan érkezik a Save Your Tears remix!

Újra összeállt Ariana Grande és The Weeknd, és garantált, hogy a legújabb kollabjuk hatalmasat fog robbanni! Ezúttal ugyanis egy közös remixet dobnak majd piacra, méghozzá a jövőre hazánkban is koncertező énekes Save Your Tears című dalához, ami már önmagában is szépen teljesít a slágerlistákon, az énekesnővel kiegészülve pedig biztosan azok élére ugrik.

A közreműködést a két sztár egy videóval jelentette be a közösségi oldalaikon, amiben egy rövidke kis részletet is hallhatunk a dal új változatából, azt azonban nem árulták el, pontosan mikor érkezik.

Nem ez a két sztár egyetlen kollabja: Ariana tavalyi, positions című albumára is készítettek egy közös dalt off the table címmel, első közös slágerük, a Love Me Harder pedig 7 éve jelent meg.

A Save Your Tears az énekes tavalyi, hatalmas sikernek örvendő negyedik, After Hours című stúdióalbumán található, és nem ez az első kislemez róla, amit egy közreműködő előadóval fűszerez meg, a tavalyi év egyik legnagyobb slágere, a Blinding Lights új változatát ugyanis Rosalíával közösen jegyzi.