„Fontos számomra, hogy a termékeim és azok alapanyagai ne legyenek állatokon tesztelve” – bemutatkozik Julie V. Scott

Julie V. Scott márkája olyan szenvedély saját maga számára, amit le sem tudna tagadni, hiszen minden területen benne van keze munkája: kezdve az igényes csomagolástól, a jól átgondolt és megfontolt anyagfelhasználáson keresztül egészen a brand menedzseléséig mindent Ő kezel és irányít. Elsődleges küldetésének tartja, hogy termékei teljes mértékben vegánok legyenek, állatokon semmi esetre se teszteljék egy alapanyagát sem, a legnagyobb lépést pedig a szójaviasz használatával teszi meg efelé, valamint fő profiljának, a gyertyáknak a díszítése is teljesen természetes anyagokból készül.

Ismerd meg a Handmade by Julie V. Scott alapítóját saját szavaival, és nézd meg a legújabb szójaviaszgyertyáit és egyéb termékeit nálunk!

A cégnevünk az írói ambícióimból megmaradt álnevem után kapta a nevét, és bár ezt egy időre félretettem, hogy egy másik szenvedélyemnek hódolhassak, mégsem szerettem volna, hogy örökre feledésbe merüljön. Így születetett meg a Handmade by Julie V. Scott brand.

Nagyjából 2018 óta foglalkozom szójaviasz gyertyák öntésével, de igazán komolyan 2020 közepén vágtam bele abba, hogy brandet építsek. 2020 novemberében indult el hosszas munkálatok után a webshop, és már az első napon kiderült, hogy meglehetősen alábecsültem magamat és a termékeimet is. Hihetetlen volt, ahogy szárnyalni kezdtünk, pedig csak önmagamat adtam az érdeklődőknek.

Millió marketing stratégiáról olvastam az interneten, könyveket futottam át, de valahogy sosem éreztem magaménak ezeket a praktikákat. Végül arra jutottam, hogy beavatom a potenciális vásárlóinkat az életünk apróságaiba, ők pedig eldönthetik, hogy kedvelnek-e engem, mint alkotót, és szimpatizálnak a termékekkel, vagy csendesen elmegyünk egymás mellett. Örömömre a legtöbben az első verziót választották, és sok vásárlónkkal sikerült ezáltal személyes kapcsolatokat is kialakítani. Szeretem, hogy a közösségünkre nem csak potenciális vevőkként tekinthetek, hanem barátokként, akiknek a többségét bár nem ismerem személyesen, mégis fűz hozzájuk valamilyen láthatatlan kapocs. Hatalmas szeretetet és hálát érzek irántuk, mert általuk megélhetem az álmomat.

Az első szárnypróbálgatásaim egészen fiatalon kezdődtek, mindössze 13 évesen indítottam el az első vállalkozásomat, akkor még szülői segítséggel. Világ életemben vonzott a kézművesség, és hamar egyértelművé vált számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, de nagyon sokáig kerestem azt, amiben igazán önmagamat tudtam adni. Először süthető gyurma ékszerekkel kezdtem, majd jöttek a drótékszerek, később az ásványkövek, de mindegyik csak egy állomásnak bizonyult az életemben. Végül néhány évvel ezelőtt rátaláltam a szójaviasz gyertyák világára és szerelem volt első öntésre.

Hogy miért éppen szójaviasz?

Erre egyszerű a válasz: szeretem a természetes alapanyagokat, fontos számomra, hogy a termékeim és azok alapanyagai ne legyenek állatokon tesztelve és a lehető legnagyobb odafigyeléssel legyünk a környezetünk iránt. Fontos, hogy a termékeink vegán otthonokban is megállják a helyüket, ne szabadítsanak a levegőbe káros anyagokat. A szójaviasz a paraffinnal szemben hosszabb élettartalmú is, így költséghatékonyabb megoldás is lehet. Szeretem a gyertyáinkat és az illatviaszainkat kozmetikai selyemporral, valamint a természet kincseivel díszíteni – szárított növényekkel, termésekkel.

Azért vetettem bele magamat a könyves gyertyák világába, mert mindig fontosnak tartottam, hogy az illatok, melyek körbevesznek, passzoljanak az aktuális olvasmányom hangulatához. Ezért van az, hogy olykor égető vágyat érzek egy-egy regény megörökítéséhez gyertya formájában, mégis hetekre, vagy hónapokra félreteszem az ötletet, amíg el nem kap az a bizonyos illat, ami igazán passzol hozzá. Akárcsak egy parfümválasztás, olyan érzés a termékeink illatanyagainak összeválogatása. Számomra egy gyertya illata nem egy egyszerű kipárolgás, hanem a művészet egy
újabb kifejezési formája.

Bár a fő profilunk a szójaviasz gyertyák, sok más könyves relikviát is készítünk, többek között
tematikus meglepetésdobozokat is, melyek egy-egy könyves világot, regénysorozatot vagy egy
adott író munkáit ölelik fel. Ezekbe a dobozokba mindig vannak fix elemek, kapásból két gyertya és egy illatviasz kerül bele, illetve állandó elemünk az egyedi grafikájú könyvtok is, így habár a
vásárló pontosan nem tudja, mit kap, de valami sejtése kialakul a tartalomról. Átlagosan 8-11
terméket csomagolunk a pakkokba, így ár-érték arányban is igyekszünk kihozni a maximumot
belőlük.

Végezetül csak annyit, hogy bár mindenki azt kérdezi tőlem, hogy mi a sikerem nyitja, mégsem tudok igazán választ adni. Nyissatok a világ felé, és bár lesznek borzasztó rögös utak, de a végén valaki visszamosolyog majd, és az bitang jó érzés lesz. ☺️

Ezután már tényleg nincs más hátra, mint a szlogen: Handmade by Julie V. Scott – Szívvel öntve, szeretettel csomagolva.

Itt tudod követni Handmade by Julie V. Scott munkásságát: