Májusban érkezik Ashe debütáló albuma!

Egy új dalt is kaptunk a korongról.

A három éve megjelent két részes, Moral of the Story című EP-je és a FINNEAS-szel közös dala után bejelentette a debütáló albumát Ashe. A szinte napra pontosan egy hónap múlva, május 7-én érkező korong címe az énekesnő keresztneve után Ashlyn lett, és már csak ez alapján is biztosak lehetünk benne, hogy egy igencsak személyes anyagot kapunk.

Ezt maga Ashe is megerősítette, aki szerint a lemez roppant őszinte, a saját tapasztalatairól szól, és arról, hogyan fordítja át a fájdalmát és a félelmeit olyan pozitív dolgokká, mint az öröm és a függetlenség.

Mindig is a saját tapasztalataimból merítettem ihletet, és ez most sem volt másként. Az album a személyes utazásomat mutatja be, a bátyám tavalyi halálán át egészen az érzelmi bántalmazásig, amin átestem

– mesélte.

A korong nagy része, melyen helyet kap a Moral of the Story és a Till Forever Falls Apart is, tavaly nyáron készült el, és nem is akármilyen környezetben születtek a dalok. Az énekesnő elmondása szerint ő, és a producere, Leroy Clampitt a természetben szerezték a őket, messze a nagyvárosi nyüzsgéstől és a modern technológiától.

Leterítettünk egy pokrócot, fogtunk egy gitárt és egy szintit, és így, a fűben ülve, nagyon hagyományos módon írtuk a dalokat. Teljesen el voltunk szigetelve az internettől és a telefonunktól.

Hozzátette, hogy a lehető legbüszkébb a lemezre, és úgy érzi, sikerül megmutatnia, hogy nem csak énekes és dalszerző, de producer és zenész is egyben. Amíg pedig várunk rá, az eddig megjelent dalok mellett most egy újabb ízelítőt is kaptunk róla: íme az I’m Fine.