Íme a Starstruck!
Március közepén jelentette be a Years & Years, hogy 10 év után felbomlanak, és nem folytatják bandaként. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen azt is hozzátették, hogy a frontember Olly Alexander ugyanezen a néven vág bele a szólókarrierébe, és már javában munkálkodik a következő albumon.
A korongnak pedig most meg is érkezett az első előfutára, mely a Starstuck címet kapta, és attól függetlenül, hogy ez Olly első szóló dala, vérbeli Years & Years szerzemény. A dal videójának április 12-én lesz a premierje.
A megjelenést követően az énekes a Capital FM vendége volt, ahol arról is mesélt, miért döntöttek úgy, hogy feloszlik a banda.
Emrével és Mikey-val 10 éven át voltunk a banda tagjai, és ezidő alatt eltávolodtunk egymástól zeneileg. Már nem is igazán csináltunk együtt zenét, és mire bejelentettük, hogy csak én leszek a Years & Years, már jó ideje így volt ez
– magyarázta a döntést.
Természetesen szó sincs arról, hogy összevesztek volna, és ettől függetlenül is jó barátok maradnak. Mi több, Mikey ugyanúgy színpadra áll a jövőbeli Years & Years koncerteken is a zenekar tagjaként, míg Emre a produceri és írói karrierjére fókuszál.