Lélekemelő dallal jelentkezik a Latency

Dallamos és elképesztően fülbemászó szerzeménnyel érkezik a Latency zenekar. A „Bennem a világ” igazi tavaszi zene, friss, könnyed és nagyon szerethető, dallamtapadás első hallásra is, nem véletlen, hogy az alkotókat is feltöltötte.

A „Bennem a világ” megalkotása közben volt egy időszak, amikor nagyon sok erőt adott nekem a dal, mintha konkrétan hozzám szólt volna. Imádom, mikor így körbeérnek a dolgok – egy adott élmény inspirál minket a szövegben, ami később reflektál egy jövőbeli eseményre. Elképesztő!

– mesélte Andi, aki varázslatos hangjával ezúttal is levesz a lábunkról.

Persze, nem maradhat el a rap betét sem, ami remekül passzol a felemelő refrénhez.

Reklám 1

Vannak pillanatok amikor azt érezzük, hogy nem kapunk levegőt és keressük azt, ami életerőt ad. Végülis az örök cél motiváltnak maradni és találni valamit, amitől boldogan felkelhetünk. Egyik kedvencem a „tükör technika”, amikor a tükörbe nézve azt mondom – Boldog vagyok! Ekkor figyelem, hogy mit mutat a tükörképem. Gyorsan kiderül, ha éppen átverem magam. Ilyenkor tudom, hogy tovább kell keresni. Ez a dal engem kihozott több ilyen pillanatból, és boldog leszek, ha másnak is segíteni tud

– teszi hozzá Tamás.

A jól összeszokott páros ezúttal Lapis Botonddal kollaborált, aki a húrok közé csapva teszi teljessé a „Bennem a világ”-ot. A közös munka nem is lehetett volna gördülékenyebb, már elsőre is egy húron pendültek. 

Nagyon hamar kialakult köztünk az összhang. Az első találkozást követő éjjel átküldtem Andinak és Tominak a Bennem a világ demóját, amit a pubból hazaérve találtam ki. Pár nappal később már meg is kaptuk Anditól a refrén énektémáját szöveggel, aztán a következő pár session alatt véglegesítettük a dalt. Inspiráló, hogy ennyire hatékonyan tudunk együtt dolgozni hárman

– egészíti ki Botond.

A formáció tagjai, Bognár Andrea és Szakadáti Tamás alig egy éve, egy zenei szakmai fórumon találtak egymásra. A közös munka hamar meghozta gyümölcsét, hiszen tavaly már a Petőfi Rádió „Saját zenéd” versenyét is megnyerték. Az új szerzemény egy vidám klippel érkezik, amit itt tudtok megnézni.