Íme a Too Young To Be Sad!
Tate McRae-vel nagyot fordult a világ az elmúlt évben, mikor is a You Broke Me First című dalával szinte egy csapásra lett világszerte ismert. Most pedig itt a folytatás is, ugyanis megjelent az énekesnő legújabb EP-je, a Too Young To Be Sad, melyen 5 új szerzemény mellett a nagy áttörést meghozó sláger is helyet kapott.
A dalok javarészt egy szakításról szólnak, és a címet is ez inspirálta. A csupán 17 éves lány elmondása szerint, mikor először hallgatta végig egyben az EP-t, észrevette, hogy az összes dal nagyon mély, érzelmes, és többnyire a szomorúság áll a középpontjukban.
Elgondolkoztam rajta, hogy vajon miért foglalkozom ennyit ezzel a témával? Oké, dalszerző vagyok, de az jutott eszembe, hogy nem vesztegethetem el a fiatal éveimet arra, hogy mindent túlanalizálok
– nyilatkozta az ABC-nek.
Tate-nek egyébként még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznia a You Broke Me First sikerét, de természetesen végtelenül hálás miatta, és a rajongói támogatásáért. És hogy mit tartogat a jövő számára? Elmondása szerint egy perc pihenést sem.
Már elkezdtem dolgozni egy teljes albumon, most fognak majd beindulni a folyamatok körülötte. Nagyon izgatott vagyok miatta!