Friss lendülettel érkezik Erkoben

Íme a Reszket a bokor!

László Benedek Johnny K. Palmer producerrel közösen indította el Erkoben néven zenekarát. A zenei szakmában méltán elismert producer akkora lehetőséget látott meg a fiatal dalszerzőben, hogy első alkalommal vállalt menedzseri szerepet László Benedek együttese mellett.

Gyerekkora óta ismerem Bencét, viszont amikor az első karantén közepén megkeresett, hogy figyi, Johnny, van pár dalötletem, örülnék, ha együtt tudnánk dolgozni – teljesen ledöbbentem, mert fogalmam sem volt arról, hogy előadóművészi ambíciói is vannak.

– mesél az előzményekről Johnny K. Palmer.

Így állt össze az Erkoben élőzenés formáció, amely a hiphopon belül friss lendülettel közelíti meg a fiatalokat napjainkban foglalkoztató élethelyzeteket, érzéseket.  A műfaji sajátosságokból adódóan bár a hangsúly a dalok a szövegein van,  a zene mégis összetett, telt zenei körítést kapott.

A tavaly év legvégén megjelent Levegő című dal sikere mögött folyamatos munka zajlik, sorra készülnek a dalok, melyek közül március 15-én egy újabb, klipbe csomagolt felvétellel jelentkezett Erkoben Reszket a bokor címmel, amely nem meglepő módon Petőfi Sándor közismert versének megzenésítése.

László Benedek első albumára készül, izgalmas karakterét erős színpadi megjelenésével és a
rá jellemző őszinte dalaival zenekarával kiegészülve élő felállással szeretné megmutatni a
covid utáni időszakban.