Talán még soha nem volt ennyire önazonos Selena Gomez

Megérkezett az énekesnő első spanyol nyelvű EP-je, a Revelación!

Alig egy évvel azután, hogy piacra dobta harmadik szólólemezét, a Rare-t, máris új anyaggal örvendeztette meg a rajongóit Selena Gomez, és nem is akármilyennel! A Revelación címet viselő EP legnagyobb különlegessége, hogy a mexikói felmenőkkel rendelkező énekesnő első teljesen spanyol nyelvű munkája, amit már évek óta ígérget a fanoknak, most pedig – részben a vírushelyzetnek köszönhetően – tényleg belevágott, és megcsinálta. És teljes mértékben megérte a várakozást, ugyanis még soha nem hangzott ennyire jól Selena, és talán még soha nem is volt ennyire önazonos.

Hogy miért tartotta ennyire fontosnak elkészíteni ezt a kiadványt? Nos, ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk az időben pár évtizeddel, egészen pontosan akkorra, mikor az énekesnő nagyszülei még csak fiatal felnőttek voltak. A pár kamionháton és papírok nélkül érkezett meg a szülőhazájukból, Mexikóból az USA-ba egy jobb élet reményében, azonban a kultúrájuk és a hagyományaik szépségeit nem hagyták maguk mögött, hanem még az unokájuknak, Selenának is átadták azokat. Kiskorában spanyolul is tanították, ám sajnos ez a nyelvtudása később elveszett, mivel nem használta, legalábbis ezidáig.

Selena mindig is büszke volt a származására, és ezt a zenéjében sem félt megcsillogtatni: már 2010-ben énekelt spanyolul, méghozzá a Who Says slágerét, a második szólóalbumát – és az elsőt, melyet nem a Hollywood Records gondozásában készített, így nagyobb kreatív szabadsága volt rajta – a Revival-t pedig részben Mexikóban írta, és az ország zenéje inspirálta. Ez meg is hallatszik az olyan dalokon, mint a Body Heat vagy a Me & My Girls, és bár ezek kiemelkedő szerzemények a korongon, ott a latin zene elvegyült a sok más stílus között. Most azonban más a helyzet, és teljes mértékben visszatér a családja gyökereihez: a nagyszülei szülőhazájának a zenéje nem csak egy-két dalban jelenik meg, hanem az egész EP ebből áll.

Az utazást a kiadvány beharangozó kislemezével, a De Una Vez-zel kezdjük, mely tökéletesen bevezet minket a hangzásvilágba, amire a következő szűk 20 percben számíthatunk, és a hozzá készült kisfilm is az énekesnő egyik legszebbje. Míg abban egy szerelmi csalódásból való továbblépésről énekel, addig a következő, Buscando Amor című dalban már a szerelmet keresi, elmondása szerint pedig ez a kedvence az EP-ről. A Baila Conmigo és a Dámelo To’ egy-egy kollaboráció, míg a Vicio-ban és az Adiós-ban ismét szólóban hallhatjuk Selenát. A középlemez záródala, és egyben legslágergyanúsabb szerzeménye a DJ Snake-kel közös Selfish Love. Ez az egyetlen, melyben a spanyol mellett angolul is énekel, és tökéletes lezárást nyújt a kiadványnak.

Selena elmondása szerint minden egyes felvétel előtt egy órát töltött a spanyol tanárával, hogy a nyelvtudásán és a kiejtésén dolgozzanak, majd még egy órát az énektanárával, hogy a lehető legjobbat hozhassa ki a hangjából a korongra – és ez sikerült is neki. Szívét-lelkét beletette minden egyes dalba, és ez meg is hallatszik rajtuk, hiszen kétségkívül karrierje egyik legjobb munkája sült ki belőle.