Íme pár adat a Live Nationnek köszönhetően!
A következő évek legnagyobb visszatérői kétségkívül az élő koncertek lesznek, jelentette ki a Live Nation. A vezérigazgató, Michael Rapino szerint a kereslet nagyobb rájuk, mint valaha, és a kínálat is, hiszen az előadók készen állnak visszatérni a színpadra, amint lehetséges. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy, mivel 2020 nagy részében nem voltak, és valószínűleg az idei év nagy részében sem lesznek koncertek, 2022-ben egy átlagos évhez képest több, mint kétszer annyi előadó indul útnak! Íme pár adat a Live Nation jóvoltából, hogyan is várja vissza a közönség az élő koncerteket.
Kétszer annyi előadó indul útnak

A nagyobb előadók közül átlagosan 25-en indulnak turnéra egy évben, ez a szám azonban 2022-ben eddig úgy néz ki, 45 lesz. És akkor még nem beszéltünk a még be nem jelentett koncertsorozatokról! Hazánkba is szép számmal érkeznek majd olyan sztárok, mint The Weeknd, Harry Styles, Alanis Morissette, vagy éppen Dagny.
A koncerthelyszínek készen állnak
A helyszínek készen állnak, hogy újból rajongókkal telhessenek meg: a koncerttermek, az arénák, és a stadionok 2022 két harmadában szabadok és készek otthont adni a koncerteknek.
Így várakoznak a rajongók

Természetesen a koncertek legfontosabb elemei a rajongók, akik szerencsére ebben a nehéz időszakban is kitartanak a kedvenceik mellett: a fanok 83%-a őrizte meg, és nem váltotta vissza a jegyét az elhalasztott koncertekre, a fesztiváloknál pedig ez az adat 63%.
Több koncertre fogunk járni?
A Live Nation szerint igen! A felmérésük során a megkérdezett rajongók 63%-a válaszolta azt, hogyha visszatérnek a koncertek, több zenei rendezvényre terveznek ellátogatni, mint azelőtt.
A Live Nation teljes közleményét ide kattintva tudod elolvasni.