Hamarosan szólóval is jelentkezik a BLACKPINK oszlopos tagja, Rosé, aki ma 1997-ben látta meg a napvilágot. Most pedig összegyűjtöttünk néhány izgalmas infót az énekesnőről eme nemes nap alkalmából.
… Új-Zélandon született, de Ausztráliában nőtt fel
Dél-koreai szülőktől származik, Új-Zélandon, Aucklandben született, majd Melbourne-be költöztek amikor 7 éves volt, ott pedig elvégezte az általános és középiskolát.
… 700-ból volt az első?
Édesapja ötlete volt, hogy jelentkezzen a YG Entertainment meghallgatására, amit Ausztráliában tartottak meg. Először azt hitte, csak viccel vele, de aztán végül elment és kiállt a toborzók elé. Körülbelül 700 embert hallgattak végig, majd Rosé első lett és kapott szerződést a kiadótól. Rövidesen ott hagyta az iskolát, majd Seoulba költözött.
Ausztráliában nem igazán láttam arra esélyt, hogy híres énekes legyek, pláne nem K-Pop előadó… nagyon messze éltünk attól az országtól [Korea – szerk.], így nem is gondoltam erre, mint kiugró lehetőség.
… több hangszeren is játszik?
Ha nem lenne elég, hogy csodásan énekel és táncol, tud zongorázni is és gitározni is.
… elsők között ért el 1 milliót?
Rosé és Lisa voltak az első K-pop idolok, akiknek egy képe elérte az 1 milliós kedvelés számot.
… fiatalon is énekelt?
Amikor fiatal volt, Ausztráliában több templomi kórusban is énekelt, születési neve pedig Chaeyoung Park.
… a második a bandából, akinek érkezik az első szóló dala?
A BLACKPINK lányok nem csak csapatban mutatják meg tehetségüket, hanem mindannyian egyedül, külön-külön is megcsillogtatják a tehetségüket. Rosé dala Gone címmel érkezik, igazából lassan bármelyik pillanatban.
Az előzetest már több, mint 38 millió alkalommal tekintették meg a legnagyobb videó megosztón.
… néha elfelejti kikapcsolni a sütőt?
És ez egyszerűen azért történhet meg, mert elmondása szerint Ausztráliában lévő lakásukban olyan sütő volt, ami kikapcsolta saját magát használat után. Ez nem csak neki, de anyukájának is gondot okoz – ezt 2017-ben árulta el.
… szerepelt az Álarcos énekesben?
Vagyis annak koreai változatában, nem a hazaiban, a King of Masked Singer-ben. Az első kört simán megugrotta, de sajnos a másodikban már nem jutott tovább. A szavazatok a kiesésekor szinte egyenlőek voltak, 51-49% volt az állás.
… legnagyobb inspirációja Tori Kelly?
Rosé munkásságát több koreai és nemzetközi előadó is befolyásolja, több interjú során elárulta, hogy a Big Bang csapat Taeyang-ja az egyik legnagyobb inspirációja, zenei téren még Tori Kelly-t emelné ki.
… a legmagasabb a bandából?
Az egész bandában Rosé a legmagasabb, ő 1,68m magas, míg utána Lisa következik 1,67 méterrel, majd Jennie 1,63-al, majd Jisoo 1,62 méterrel.
