© Dave Meyers

Huszadik Guinness-rekordját állította fel Ariana Grande!

Sikert sikerre halmoz az énekesnő!

Eseménydús időszakot tudhat maga mögött Ariana Grande: az elmúlt 3 évben 3 albummal is megörvendeztette a fanjait, a Sweetener World Tourral majdnem egy éven keresztül járta a világot, és egy Netflix koncert/dokumentumfilmet is kiadott. A kemény munkának meglett az eredménye, hiszen nemrég az énekesnő bezsebelte a 20. Guinness-rekordját, ugyanis övé lett a legtöbb, szám szerint 5 kislemez, ami listavezetőként debütált a Billboard Hot 100-on!

A dalok, melyeknek a rekordot köszönheti a Thank U, Next, a 7 Rings, a Stuck With U, a Rain On Me, és a Positions

Azért is különleges ez a rekord, mert jelenleg ő az egyetlen előadó a történelem során, akinek sikerült ezt elérnie

– olvasható a Guinness Rekordok Könyve honlapján.

Az eddigi rekordjai között olyan elismeréseket találhatunk, mint a legtöbbet streamelt női dal a Spotify-on egy nap alatt, a legtöbb követővel és havi hallgatóval rendelkező női előadó a Spotify-on, a legtöbb Youtube feliratkozóval rendelkező női előadó, és a legtöbb MTV VMA-re jelölt előadó a legjobb közreműködés kategóriában.

Természetesen Ariana nem tervez leállni a közeljövőben: most pénteken érkezik legújabb videója a Megan Thee Stallionnel és Doja Cattel közös 34+35 Remix-hez, legújabb lemeze, Positions bővített változata pedig február 19-én kerül a boltok polcaira.