Dokumentumfilm készült Britney Spears gyámságáról

Az alkotás február 5-én kerül adásba.

Idén már 14 éve, hogy Britney Spears-t akarata ellenére gyámság alá helyezték. Ez azt jelenti, hogy karrierje nagy részében nem volt meg a szabadsága ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon a munkásságával, a pénzügyeivel, és állítólag a magánéletével kapcsolatban sem, a gyámja pedig nem más, mint a saját édesapja. Az énekesnő már a 2008-as For the Record című dokumentumfilmjében is elárulta, hogy emiatt úgy érzi, minta börtönben lenne, és az elmúlt évek tárgyalásai során egyértelművé tette, hogy szabadulni szeretne. Mi több, dolgozni sem hajlandó addig, amíg az apja gyámsága alatt áll. Nem is csoda, hiszen a 2016-os Jonathan Ross interjújának egy kivágott, adásba nem került részében azt mondta: bár a Glory albuma pont olyan lett, amilyenre ő szerette volna, a Femme Fatale és a Britney Jean lemezeinek munkálatai során nem kapta meg ezt a kreatív szabadságot, mely szintén a gyámságnak tudható be.  

https://youtu.be/lKwQOPpbFhs

Egy, a The New York Times által készített dokumentumfilm most betekintést nyújthat az énekesnő több, mint egy évtizedes küzdelmébe, melyről a média is előszeretettel cikkezett az elmúlt időszakban a 2019 elején kirobbant Free Britney mozgalomnak köszönhetően. a Framing Britney Spears című, Samantha Stark által rendezett alkotásban megszólal a sztár jelenlegi ügyvédje, az az ügyvéd, akivel a gyámsága elején vette fel a kapcsolatot, egy marketinges, aki a karrierje kezdeti szakaszában dolgozott vele, és egy gyerekkori barátja és egyben egykori asszisztense, Felicia Culotta is, aki 5 éves kora óta ismeri, és karrierje nagy részében együtt dolgozott vele.

Akkor sem értettem, és még most sem értem teljesen az efféle gyámság koncepcióját, főleg az ő korában, és úgy, hogy tudom, mennyi mindenre képes, hiszen a saját szememmel látom

– meséli Felicia a filmben.
Britney és gyerekkori barátja, Felicia.

Elmondása szerint azért mondott igent a felkérésre, hogy ne csak a gyámság jogi részleteiről, de Britney emberi oldaláról is szó essen, hiszen talán senki nem ismeri annyira az énekesnőt, mint ő.

Azért mondtam igent erre az interjúra, hogy emlékeztessem az embereket, miért is szerettek bele Britney-be annak idején.

A Framing Britney Spears február 5-én kerül adásba az amerikai FX csatornán, ezután pedig a Hulu-ra is felkerül.