Légy te is szerző a MUSICDAILY vendégtoll programjában!

Tavasszal új jazzalbummal jelentkezik Lady Gaga és Tony Bennett

Érkezik a Cheek to Cheek folytatása!

Hosszú, részletes, és igazán szívszorító cikket közölt az AARP magazin a legendás Tony Bennett-ről: a jazzénekest 2016-ban Alzheimer-kórral diagnosztizálták, két évre rá pedig már a komolyabb tünetek is megjelentek nála. Ekkor kezdtek el dolgozni Lady Gagával a második jazzalbumukon, amely idén tavasszal kerül a boltok polcaira. Az orvosai szerint Tony-nak nagyon jót tesz, hogy még mindig heti két alkalommal próbál, és az állapota ellenére sem hanyagolta el a művészetét, melynek az egész életét szentelte.

A nagy sikernek örvendő, Grammy-díjas Cheek to Cheek album folytatását 2018 és 2020 között, hosszabb kihagyásokkal vették fel. Eleinte a jazz-legenda felesége, Susan sem volt biztos benne, hogy a férje képes lesz-e a feladatra, azonban, bár a felvételek alatt néha elveszettnek tűnt, sikerült rögzíteniük az anyagot, amely nagy valószínűséggel a 94 éves Tony utolsó korongja lesz.

Tont és Gaga a korong felvételei során, 2018-ban.

Az album munkálatait dokumentálták is, melyből pár részletet megmutattak az AARP újságírójának. A leírtak alapján mikor az énekes az egyik szólóját rögzítette, Gaga beletemette arcát a tenyerébe, és zokogni kezdett.

A két sztár 10 éve, 2011-ben dolgoztak együtt először, az énekesnő pedig valódi mentorként tekint Bennett-re, és igazi barátság alakult ki kettejük között. Az új duettalbum az elődjéhez hasonlóan jazz-klasszikusok feldolgozásait fogja tartalmazni.