10 dolog, amit tudnod kell Malumáról

Tudtad, hogy az első tetkóját 14 évesen csináltatta?

Maluma pontosan egy évtizede robbant be a köztudatba Latin-Amerikában, majd nem sokra rá az egész világot meghódította a zenéjével. Eddigi karrierje során 5 stúdióalbumot tudhat maga mögött, a 3 világkörüli turnéja alkalmával pedig 2019-ben Budapestre is ellátogatott egy tetházas koncert erejéig. Összegyűjtöttünk 10 érdekességet, amit érdemes tudni a modern latin zene egyik legmeghatározóbb alakjáról!

1. Az igazi neve

Az énekes valódi neve Juan Luis Londoño Arias, a Maluma pedig csupán a művészneve. 

2. Innen ered a művészneve 

Igazán személyes okokból választotta a Maluma művésznevet, ugyanis az édesanyja (Marlli Arias), az édesapja (Luis Londoño) és a nővére (Manuela) neveinek a kezdőbetűiből áll össze. Innen is látszik, hogy mennyit jelent számára a család!

3. Medellínben született

Nem hiába lett a Madonnával közös daluk címe Medellín, hiszen itt született és nőtt fel az énekes, és a mai napig lenyűgözi a város szépsége.

4. Első szerelme a foci volt

Még mielőtt a zenének szentelte volna az életét, arról álmodozott, hogy sikeres focista lesz. Voltaképpen mióta csak megtanult járni focizott, később pedig versenyszerűen is játszott az Atletico Nacional és az Equidad Sports Club csapatokban. 

5. 15 évesen kezdett zenélni

A zene is hamar az élete szerves részévé vált, ugyanis legelső saját dalát, melynek No quiero volt a címe, 15 éves korában írta. 

6. Első saját dalát születésnapjára kapta

Egész pontosan a profi felvételt belőle. 16. születésnapján ugyanis azzal lepte meg a nagybátyja, hogy egy profi stúdióban felénekelhette a legelső saját dalát… a többi pedig már történelem.

7. Zsűri volt a kolumbiai Voice-ban

Két évvel az első, Magia című lemeze megjelenése után máris felkérték zsűrinek a kolumbiai Voice-ba, melynek a második szériájába is visszatért. Nem meglepő, hiszen elmondása szerint nagyon élvezte a műsor, és nagyon jól érezte magát a forgatások során.

8. Első tetkóját csupán 14 évesen csináltatta

Imádja a tetoválásokat, így mostanra nagyjából 30 különböző minta díszeleg a testén. Ezek közül az első a művészneve volt, amit nagyon fiatalon, csupán 14 évesen varratott a lábára! Az egyik kedvenc tetkója azonban a hátán van, és egy galambot ábrázol: ez a békességet szimbolizálja számára.

9. Idén érkezik a Jennifer Lopezzel közös filmje

Idén színészként is bemutatkozik az énekes, ugyanis érkezik a Jennifer Lopezzel közös filmje, a Marry Me. A romkom, melyben Owen Wilson, Sarah Silverman, és Jameela Jamil is feltűnik, a tervek szerint május 14-én kerül a mozikba.

10. Kendall Jenner a sztár crush-a

Mint a legtöbb embernek, neki is van egy sztár crush-a, aki nem más, mint Kendall Jenner. A két híresség egyébként dolgozott már együtt a Calvin Klein reklámfotózásuk során, az énekes szerint pedig ekkor szinte biztosan lebuktatta magát a modell előtt:

Szerintem egyből leesett neki, mikor találkoztunk a fotózáson. Totál elvörösödtem, mikor rám nézett, tuti, hogy feltűnt neki!