Készülőben van Demi Lovato új sorozata!

Szitkomban kapott főszerepet a énekes- és színésznő.

Mozgalmas év elé néz Demi Lovato: a tervek szerint idén jelenik meg hetedik stúdióalbuma, márciusban érkezik az új dokuja Youtube-ra, most pedig egy szitkomnak a főszerepét is bezsebelte! A Hungry névre keresztelt alkotás az Egyesült Államokban az NBC csatornán lesz majd látható, és a produceri munkálatokból is kiveszi a részét az énekes- és színésznő. Az írója nem más lesz, mint Suzanne Martin, akinek többek között a Will és Grace újabb részeit is köszönhetjük.

A történet egy baráti társaságról fog szólni, akik egy étkezési zavarokkal küzdőket segítő csoportban ismerkedtek meg, és támogatják egymást a szerelemhez, a sikerhez, és a felépüléshez vezető úton.

Visszatér a gyökereihez Demi!

Deminek egyébként nem idegen ez a téma, hiszen tavaly év elején őszintén nyilatkozott Ellennek a saját érkezési zavaráról, decemberben pedig Instagram oldalán osztott meg pár gondolatot ezzel kapcsolatban.

Őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy tényleg ki lehet gyógyulni egy étkezési zavarból. Azt hittem, mindenki csak kamuzik. De büszkén osztom meg veletek, hogy a napokban a tanácsadóm rám nézett, és azt mondta: így néz ki az, ha valaki leküzdötte az étkezési zavarát

– írta az énekesnő.

Az egykori Disney-sztárnak a Sonny, a sztárjelölt óta ez lesz az első sorozata, melyben főszereplőként tűnik fel, arról egyelőre azonban nincs hír, hogy mikor kerülhet a képernyőre a széria.