ELŐSZÖR BESZÉL A TÚLADAGOLÁSÁRÓL DEMI LOVATO

Kendőzetlenül beszélt az étkezési zavaráról is Ellen-nek az énekesnő. 

Két éve volt, hogy 6 év józanság után túladagolta magát Demi Lovato, és napokig kórházban küzdött az életéért. Eddig csak a Grammy-n dalba foglalva, most azonban először Ellen-nek beszélt interjúban az esetről.

Demi az Ellen Show vendége volt.

Az énekesnő elmondása szerint 19 évesen szokott le, amikor még csak nem is volt elég idős ahhoz, hogy legálisan alkoholhoz jusson. Akkor mindössze a józanság volt a fókuszban, és Demi előző csapata ezen kívül nem igen foglalkozott a hogylétével.

Fokozatosan rosszabbodott az állapotom az étkezési zavarom miatt, és ehhez az is hozzátett, hogy a csapatom azt is ellenőrizte, milyen kávét iszom a Starbucks-ban 

– kezdte az énekesnő.

Az ex-Disney sztár egyre boldogtalanabb lett, és hiába kért segítséget, nem azt kapta, amire szüksége lett volna.

Azt gondoltam: itt vagyok, 6 éve józanul, de mégis sokkal boldogtalanabb vagyok, mint mikor ittam. Akkor miért maradjak józan? 

Hiába a széles mosoly, Demi évek óta nem volt boldog.

Erről egy üzenetet küldött a csapatának, válaszként pedig azt kapta, hogy önző dolog lenne újra innia, hiszen azzal nem csak saját, de az ő munkájukat is tönkretenné.

Ezek a problémáim édesapámra vezethetők vissza. Ő alkoholista és drogfüggő volt, ezért is hagyott el minket. Még mindig élénken él a kép az emlékezetemben, mikor elment

– folytatta Demi.

Végül elment egy buliba, ahol ivott, és más szereket is használt, ekkor indult el újra a lejtőn. Ez három hónappal a túladagolása előtt volt. 

Anno Sober című dalában tudatta a világgal: már nem józan többé.

Demi az étekézi zavararáról is megdöbbentő őszinteséggel beszélt Ellen-nek, aki egy történetet is mesélt erről. Legutóbbi interjújuk alkalmával az énekesnő előző csapata elrejtette a cukros ételeket az öltözőjéből, hogy ne férjen hozzájuk, és erről Deminek egészen eddig fogalma sem volt. 

Nem, ezt nem tudtam. Tudod úgy érzem, az elmúlt 6 évben más életét éltem, és nem a sajátomat. Igen, elég komoly étkezési zavarokkal küzdöttem, és ez volt az elsődleges probémám, és ez újabb problémákhoz vezetett

– ecsetelte az énekesnő.

Demi életét előző menedzsmentje nagyon durván kontroll alatt tartotta, így például azt is megszabták neki, mit ehet és mikor.

Évekig rendes születésnapi tortája sem lehetett az énekesnőnek.

Ha egy hotelben voltam, elvették a szobámból a telefont, hogy ne tudjam hívni a szobaszervízt. Ha voltak gyümölcsök a szobámban, kivitték onnan, mert az plusz cukor. Még csak nem is édességről beszélünk, csak gyümölcsről. 

Az énekesnő egyik nagy fájdalmát is megosztotta a talkshow-ban.

Évekig szülinapi tortám sem volt. Egy görögdinnyét kaptam szénhidrátcsökkentett tejszínhabbal. Először viccesen fogtam fel, de nagyon szerettem volna egy igazi tortát. 

Szerencsére mára már új csapatot tudhat maga mellett Demi, akik valóban a legjobbat akarják neki.

Demi egyik legjobb barátjával, Ariana Grande-val.

Tavaly, már új csapat volt körülöttem, és a menedzserem, Scooter Braun meglepett egy csodás tortával, vele és Ariana Grandéval töltöttem a szülinapom, aki az egyik legjobb barátom. El is sírtam magam, mert végre olyan emberekkel voltam körülvéve, akik nem akartak kihasználni, támogatnak az utamon és azért szeretnek, aki vagyok.

Demi egyébként ma adta ki legújabb dalát és videóját, az I Love Me-t, erről is nyilatkozott, ide kattintva pedig el is tudjátok olvasni a részleteket.