Az egyik most pénteken, a másik februárban, a harmadik márciusban érkezik majd.
Hiába a járvány, hiába a korlátozások, a Netflix 2021-es kínálata már most annyira izgalmas, hogy nem is tudjuk, mit mikorra időzítsünk. Három alkotás is előzetest kapott, ebből egy a pénteken érkező „Végzet: A Winx Saga” (Fate: The Winx Saga), a másik az „A nagy pénzrablás” (Le Casa De Papel/Money Heist) készítőinek új dobása, a „Túl a vörös kanapén” (Sky Rojo), valamint egy új filmbe is, a „Fontos vagy nekem” (I Care a Lot) is betekintést nyerhetünk.
Végzet: A Winx Saga | január 22.
Rivalizálás, szerelem, természetfeletti tanulmányok – a tinik mindenre elszántak, hogy tökéletesítsék varázserejüket az Alfeában, a varázslatos bentlakásos iskolában.
tovább »
Túl a vörös kanapén | március 19.
A spanyol televíziós drámának egyelőre nincs hivatalos magyar leírása, viszont azt biztos, hogy telis tele lesz erotikával és fordulatokkal, hiszen a „A nagy pénzrablás” alkotói miről másról is híresek, nem?
tovább »
Fontos vagy nekem | február 19.
A bíróság által kijelölt gyám rászedi idős ügyfeleit, és saját gondozása alá veszi őket. De utolsó kiszemelt áldozata nem várt háttérrel rendelkezik.