BRÉKING: Ekkor érkezik Demi Lovato új lemeze

Évek teltek el Demi Lovato „Tell Me You Love Me” c. albuma óta, így időszerű egy új lemez az énekesnő háza tájáról. Tegnapi interjújából kiderült, hogy már nem kell sokat várnunk. Mindemellett más újdonságokra is számíthatunk.

Az énekesnő Jeezy-vel beszélgetett 2021-es terveiről. Elmesélte mennyire boldog, hogy élete a zene köré épült az elmúlt évek során. Demi szerint szerencsés, hogy ekkora rajongó tábora van, tele olyan emberekkel, akik mindig mellette álltak. Lovato élete kifejezetten rögös volt az elmúlt években. Először túladagolása kapcsán tűnt el a nyilvánosság elől, amit idén a Grammys 2020-as Gáláján tört meg „Anyone” című csodálatos dalával.

Ezek után több kislemeze is megjelent, melyeknek célja inkább volt múltjának lezárása, mint a rádiók ostromlása. Ezek a dalok voltak az „I Love Me„, „Still Have Me„, „OK Not to be OK„, „Commander in Chief„, „I’m Ready” (Sam Smith-el) valamint nem is olyan rég a „Monsters” (All Time Love & blackbear).

A várakozás a végéhez közeledik, hiszen az énekesnő elárulta:

2018 óta ezen az új albumon dolgozom és nagyon izgatott vagyok, hogy végre kiadhatom.

Mondta az énekesnő, majd hozzá tette, hogy a korong 2021-ben érkezik.

Nem ez az egyetlen meglepetés, amivel Demi és csapata készülnek. Elmondása szerint egy Dokumentumfilm sorozat is készül, ami szintén jövőre érkezik. Mi már nagyon izgatottak vagyunk, na és ti?