Fantasztikusan teljesített az Álarcos énekesben Miller Dávid!
A műsor nyertese hétről hétre kápráztatta el a nézőket és persze a nyomozókat profi énektudásával, most pedig egy saját dallal jelentkezik a győztes, ami felteszi a pontot az „i”-re. Itt a „Fény”, ami már csak hab a banánhajón!

Lehengerlő szólóval menetel tovább Miller Dávid. A 24 éves énekes bámulatos zenei affinitása maximálisan megmutatkozik legújabb szerzeményében, amit zenésztársaival, Bakonyi Bálinttal (Das Funk) és Mórocz Tamással, a többi közt a The Biebers, Tamáska Gabi, valamint a Bermuda dalszövegírójával közösen alkotott meg.
A dal sok olyan belső dologról szól, amiről eddig nem igazán beszéltem, és most nagyon felszabadító volt ezt kiadni magamból. Sok dologgal küzdök az életem során, ami kívülről nem is látszik talán, ennek ellenére nem akartam egy szenvedős dalt. Azt akartam, hogy a szerzeményben oldópontok is legyenek, pont úgy, ahogy az életemben is vannak ilyenek. Nagyon jó érzés hallgatni, mert azt érzem, hogy ez én vagyok
– meséli az énekes.
Dávid igazi őstehetség, annak ellenére, hogy mindössze autodidakta módon tanult zenélni és énekelni, unokatestvérével már régóta alkotnak közösen, 2019-ben pedig megalakították a Das Funkot, ami azóta is rádiós must have, hiszen a stílusok tökéletes elegyével rendkívül innovatív és egyedi produkciókat tesznek le az asztalra. Az énekes sokoldalúságát csak fokozza, hogy több hazai filmben és sorozatban is szerepelt, de a külföldi szerepek sem kerülték el, így például már Jennifer Lawrence vagy Richard Armitage oldalán is láthattuk már.
Nem is csigázunk tovább, érkezzen a „Fény”, amit itt tudtok megnézni.