© Magneoton

Először mesél magánéletéről és élete nagyobb kudarcairól Audiopoeta

A színésznő új oldalát mutatja meg, hiszen most egy videóklip főszerepében tündököl. A rendkívül sokoldalú Farkas Franciska az Audiopoeta klipjében egy rendkívül komoly tartalommal bíró dal, a „Velem van a baj” kedvéért vállalta a szerepet.

A polihisztor Belényi Mihály nem aprózta el az év végét, hiszen idei utolsó klipjében Magyarország egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb színésznőjével forgatta le vadonatúj szerzeményét.

Franciskával nagyon jó volt forgatni. Emlékszem, miután elhangzott a rendezői „ennyi”, azonnal megöleltük egymást és megállapítottuk, hogy egy szakítást még eljátszani is borzalmas. Elmondtuk Franciskának, hogy milyen jeleneteket szeretnénk, és gyakorlatilag abban a pillanatban megteremtette azt a légkört, azt a hangulatot, ami ehhez szükséges volt. Bár alapvetően én nem vagyok színész, abszolút nem kellett megjátszanom semmit. Franciska megteremtette a szituációt és nekem már csak el kellett helyezkednem benne. Zseniális volt.

– meséli a dalszerző, aki azért azt is bevallja, hogy régebben voltak színészi ambíciói is.

A látványos videó zenekari jeleneteiért a stáb egészen Pilisborosjenőig ment, ahol a Teve-sziklát egy rögtönzött mini koncerttel hódították meg, a közönség legnagyobb örömére.

Egy vasárnapi napon forgattunk, rengetegen voltak aznap ott. Szabadba vágyók, drónozók, túrázók, esküvői- és babafotósok. Az elején izgultam, hogy ez így sikerülhet-e, de az emberek nagyon kedvesek és toleránsak voltak. Emlékszem, még egy „nem zavarja babát, hogy hangoskodunk?” kérdés is elhagyta aznap a számat, amire az volt a válasz, hogy „Dehogyis! Imádja!„. Szóval ott adtuk elő ugyanazt a számot újra és újra, majd szépen lassan egyre több ember gyűlt körénk, mert azt hitték koncertet adunk. Aznap kétszer is megtapsoltak minket egy sziklaszirten. Egészen érdekes érzés volt, tekintve, hogy az idei évben a koncertek nagy része elmaradt.

– kezd bele Misi.

A dalszöveget ezúttal is Belényi Misi alkotta meg, aki most igazán merész vizekre evezett. A szerző tabudöntögető dalokkal jelentkezett eddig is, a mostani azonban minden témáját felülmúlja. Saját életéből merít, a párkapcsolaton belüli verbális és fizikai abúzusról énekel. 

Volt egy pontja az életemnek amikor rájöttem, hogy én magam is elvesztem és nem tudok visszatalálni. Minden komoly, vagy komolytalan próbálkozásom egy kapcsolatban, katasztrófával zárult.

© Magneoton

Viszont a fájdalom nem kizárólag párkapcsolatából eredhet. Mint kiderült, keresi a párhuzamot kapcsolatai és a női szerep megtestesítője, az édesanyjával való kapcsolatával.

Kerestem a választ a gyerekkori énem és anyám közti kapcsolatban. Azt kellett elfogadnom, hogy 11 évesen nem feltétlenül az lett volna az ideális, hogy édesanyámat fürdetem és pelenkázom. Ebből két dolog következik: Hogy nem igazán voltam gyerek és, hogy örökre az fogok maradni. Ez áldás és csapás. A csapás részét nem rég kezdtem megérteni.

– árulja el az éneke-dalszerző.

Az igazán szókimondó és kívülről keménynek tűnő énekesnek viszont van egy érzékenyebb és sebezhető oldala is, amiről nem igazán nyilatkozott eddig.

Kerestem a választ ott, hogy vajon milyen hegeket hagyott maga után egy hosszan tartó testi abúzus. Mert ilyen bizony nem csak a nőket érhet. Persze én is hibás voltam, hagytam és nem léptem ki azonnal

– vallja be, miközben most először mesél magánéletéről.

Az énekes nem titkolt célja, hogy ilyen módon is felhívja a figyelmet arra, hogy lássunk, támogassunk, merjünk lépni és segítséget kérni, hiszen a szeretet nem bánt.

Azóta sokszor voltam szakembernél ezzel, nagyon sokat segített, és egyúttal azt is szeretném kifejezni ezzel a dallal, hogy egy szorult helyzetben merjünk segítséget kérni

– hangsúlyozza.

A megrázóan őszinte dal viszont nem csak általánosságban fiatalkori traumáinak, valamint párkapcsolatai kudarcainak szüleménye: néhány sor kifejezetten egy embernek és emberhez szól, akivel kapcsolatba került élete során Misi, de ennek a személynek a kilétét nem részletezte.

Van egy személy, akihez egy-egy kitekintő sor szól. Ő is bántott engem, én is bántottam Őt, de valahogy mindig ott voltunk.