MUSICDAILY CHART: TOP 25 2020/47.HÉT- TOPLISTA

Mint ahogyan az várható volt, az elmúlt hét két legjelentősebb új megjelenése a Prisoner és a Monster is szépen teljesített a listán, mindkettő a legjobb 10 közé jutott. Érdemes kiemelni, hogy Dua Lipa újra szárnyal a charton, régen szerepelt már ennyi dala a kedvenceitek között! Az év végéhez közeledve fontosnak tartottuk, hogy egy kis bepillantást nyújthassunk az utolsó szavazás után nyilvánosságra kerülő összesített lista eredményére is. Ebből megtudhatjátok majd idén mely előadók pörögtek nálatok a legtöbbet. Erről további infókat a cikk alján találsz, közvetlenül a Chart Spotify- lejátszási listája felett. Várunk vissza pénteken a következő szavazással!

Az összesített lista állása

A Musicdaily Chart indulása óta minden héten az első helyezett dal előadója 25 pontot, míg az utolsóé 1 pontot szerzett. Ezáltal év végére összeáll kedvenc előadóitok ranglistája. Itt találjátok a jelenlegi állás szerinti első 5 előadót a listáról. A hozzájuk tartozó pontszámokat kitakartuk, de annyit elárulhatunk nagyon szoros a verseny az élen! Az elkövetkezendő néhány hétben pedig van még lehetőségetek változtatni ezen a sorrenden!

1. Niall Horan
2. Lady Gaga
3. Dua Lipa
4. Liam Payne
5. Ariana Grande