Megérkezett a BTS ötödik koreai lemeze

Íme a “BE”!

Szuper év ez a BTS fanoknak, vagyis az Army-knak, ugyanis a koreai fiúbanda már a harmadik lemezt adta ki idén! A “BE” a srácok ötödik koreai, és összességében a kilencedik albuma: 8 dal található rajta, köztük a megasláger “Dynamite”. 

A vírusjárvány keresztbehúzta az eredeti terveinket, ugyanakkor lehetőséget biztosított arra, hogy kicsit lelassítsunk, és magunkra, illetve a zenénkre fókuszáljunk. Ez az album megmutatja, milyen érzések kavarogtak bennünk ezek alatt a nehéz idők alatt. Jobban beleásuk magunkat a kreatív folyamatokba is, így nagyobb szerepünk volt például a produceri feladatokban, a kocepcióban, és a lemez képi világában is

– mesélte Jimin a Rolling Stone Indiának.

Az előző japán nyelvű nagylemezük, a “Map of the Soul: 7 ~ The Journey ~” júliusban, míg az egyel korábbi, koreai korongjuk, a “Map of the Soul: 7” februárban jelent meg.