© Sandlot Records

Daya otthagyta kiadóját

Nyugisabb vizekre evez.

Daya 2016 nagy reménysége volta popzenében – azóta pedig eltelt 4 év és az énekesnő ahogy jött úgyis ment. De most rákanyarodott egy új útra, ahol végre önmaga lehet és kibontakozhat művészete.

Az énekesnő nem jutott soha dűlőre előző kiadójával és menedzsmentjével, pedig még a „Sit Still, Look Pretty” után is sikerült olyan erős dalokat hoznia, mint az „Insomnia”, mely könnyen karrierjének legmesteribb kislemeze lehet.

Az új csapat mögötte kvázi független előadóként kezeli, kizárólag marketingben és disztribúcióban segédkeznek neki, művészetét Ő maga bontogatja és hozza meg a döntéseket. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy olyan előadók kaptak helyet az AWAL-nál, mint Lauv vagy Kim Petras.

Új korszakában pedig a kreatív kontrollt is és az irányokat is ő szabja meg, ennek tökéletes előfutára a „First Time”.