A rapper Instagram oldalán adott hangot az érzéseinek.
Valószínűleg sokakat nem döbbentett meg a hír, miszerint Cardi B elválik a férjétől, Offsettől, hiszen a kapcsolatuk szinte a kezdetekről fogva viharos volt. A rapper a napokban Instagram oldalán live-olt, ahol megosztotta a követőivel az érzéseit a válással kapcsolatban, és pár pletykára is reagált. Elmondása szerint egyáltalán nem szomorú, sőt, egyenesen nagyszerűen érzi magát!
Szeretném megköszönni nektek az aggódást, de igazán nincs rá szükségem. Teljesen jól vagyok, mégcsak egy könnycseppet sem ejtettem el. Minden egyes alkalommal, mikor ez a csávó őrült, elb*szott dolgokat csinált, amikről a médiában is hallhattatok, sírtam miatta. Szomorú voltam, és utáltam a viselkedését
– kezdte Cardi.
Kitért arra is, miért érezte úgy, hogy az lesz a legjobb, ha 4 év után különválnak az útjaik Offsettel.
Most egyáltalán nem sírtam. Tudjátok, miért? Nem a régi balhéi miatt válok el tőle, nem a megcsalásokról van szó. Az emberek azt pletykálják, hogy teherbe ejtett egy másik nőt, de ez kamu. Szimplán belefáradtam a veszekedésekbe. Belefáradtam, hogy semmiben nem értettünk egyet, már nem volt ugyanaz az egész
És hogy mit üzen azoknak, akik azt mondják, ez az egész válás csak egy jól összerakott PR fogás? Ugyanazt, amiről már a Press című dalában is rappelt:
Nincs szükségem PR fogásokra ahhoz, hogy bármit is eladjak. Nem csinálok ilyesmiket, főleg nem, ha a családomról van szó.
Végül Cardi megköszönte mindenkinek a támogatást.
Nagyszerűen érzem magam, egyáltalán nem vagyok szomorú, nem vagyok letörve.
A rapper teljes live-ját itt tudjátok végighallgatni: