Éppen, hogy csak megjelent, Sam Smith dala pedig már első hallásra az ősz slágerének tűnik. Az énekes új albumáról lentebb olvashattok.
Sam most jelentette be új albumának címét, valamint megjelenési dátumát. A “Love Goes” címre hallgató lemez Október 30-án jelenik meg, az albumról pedig már hallható is az első kislemez, a “Diamonds”.
Az albumon egyébként Sam már 26 éves kora óta dolgozik és azt állítja, a tapasztalat szerzésről, valamint az önfelismerésről szól. A vezető kislemez fantasztikus dalszövege és hangszerelése szinte azonnal magával ragad és táncra késztet, ha adsz az érzésnek.
A dalt itt hallgathatod meg: