Még ősszel megkezdődik a film forgatása.
Három éve kezdte el bontogatni a szárnyait színészként Harry Styles a Dunkirk című filmben, most pedig visszatér a filmvászonra, erősítette meg a Deadline. Az Olivia Wilde rendezésében készülő Don’t Worry, Darling egy ‘50-es években játszódó pszichothriller lesz, mely Kaliforniában, egy utópisztikus közösségben játszódik.

A történet a következő: Florence Pugh egy boldogtalan nőt alakít, aki úgy érzi, kezdi elveszíteni a józan eszét, miután furcsa dolgokat észlel a kicsiny és zárt faluban, ahol él. Harry Styles az elsőre tökéletesnek tűnő férj szerepét kapta, aki bár szereti a feleségét, egy sötét titkot rejteget előle.
Chris Pine a közösség rejtélyes vezetője, akit mind a neki dolgozó férfiak, mint az asszonyok szinte már bálványszerűen imádnak, Dakota Johnson pedig Florence és Harry szomszédja, aki egyre furcsábban viselkedik, a paranoia szélén áll, és megpróbálja figyelmeztetni a többieket, hogy a közösségükben nem minden az, aminek látszik. Amellett, hogy ő rendezi, Olivia Wilde színészként is feltűnik alkotásban.
Harry szerepét eredetileg Shia LeBeouf játszotta volna, ám ő kihátrált a projektből más elfoglaltságaira hivatkozva. A bennfenntesek szerint a Warner Bros. embereit annyira lenyűgözte az énekes alakítása a Dunkirkben, hogy mindenképp szerettek volna újra együtt dolgozni vele, az első meeting után pedig Olivia Wilde-ból és Florence Pugh-ból is hasonló érzéseket váltott ki.
A forgatás a tervek szerint még idén ősszel megkezdődik, arról azonban egyelőre nincs hír, hogy mikorra tervezik a premiert.