De azért egy új dallal jelentkezett… íme a Midnight Sky!
Visszatért Miley Cyrus – állítása szerint mostmár tényleg, miután a tavalyi, három részesre tervezett EP-sorozata a She Is Coming megjelenése után eltűnt és egyelőre jele sincs annak folytatásának. Ugyanis, a fentebb említett projektet a She Is Here, követte volna, majd kiteljesedett volna a She Is Miley Cyrus kiadványban.
Most viszont úgy tűnik Cyrus túl sokáig dolgozott és kísérletezett különböző dalokon és hangzásokkal, így elmondása szerint nem tudja egy anyagba összesűríteni a dalokat, amiket elkészített. Mondjuk érthető is, hiszen a ma megjelent Midnight Sky totális ellentéte a pop-rock alapokra építkező She Is Coming szerzeménynek.
Miley a következőt nyilatkozta:
Szerintem semmi értelme annak, hogy megpróbálom összesűríteni az elmúlt, hosszú időszak munkáját néhány dalba, vagy egy lemezre. Mindig is élveztem kislemezeket kiadni, valahogy a lemezkészítés nem nekem való
– árulta el Miley Zane Lowe-nak.
Szakított pasijával
Mint ahogy sok pletykalap maga is megírta, Cyrus és jelenlegi párja, Cody Simpson már hetek óta nincsenek együtt, erről pedig Miley személyesen kérte követői támogatását, ugyanis elmondása szerint mind a két fél önmegvalósítani szeretne, közösen pedig nem alkotnak egy kerek egészet.
Mivel több, mint 10 éve barátok legújabb exével, így abban is biztos, hogy jóban maradnak.