Pentatonix a Budapest Parkban – először Magyarországon a legsikeresebb a capella formáció

A háromszoros Grammy-díjas Pentatonix öttagú a capella formáció sorra halmozza a sikereket – lemezeiket több tízmillióan kapkodják el, videóik összesen 4,5 milliárd nézettséggel rendelkeznek, és sorra töltik meg az arénákat világszerte. 2021. május 16-án pedig beveszik a Budapest Parkot is!

A történetük egy texasi gimiből indult, ahol Kirstie, Mitch és Scott egy helyi rádiós tehetségkutatóra jelentkeztek és bár nem nyertek, a Lady Gaga és Beyoncé közös dalából, a Telephone-ból készített átiratukra egyre többen felfigyeltek Youtube-on. 

Néhány évvel később, 2011-ben további két taggal kibővülve indultak el a szélesebb siker útján azzal, hogy megnyerték a The Sing-Off című tehetségkutató műsor harmadik évadát. Innen pedig nem volt megállás – a következő évben máris kijöttek debütáló EP-jükkel, amiből csak az első héten 20.000 példány fogyott. A Pentatonix zsenialitása abban rejlik, hogy a capella formációként az összes szólamot, ritmust vagy éppen riffet magukkal hozzák, amire csak egy koncerten szükség lehet, mindezt hihetetlen beatbox tehetséggel fűszerezve, ismert melódiákkal okozva instant dallamtapadást. A PTX világsikerét mi sem példázza jobban, mint hogy két albumuk is a Billboard 200-as listájának élén végzett, de igazából mindegyik anyaguk (összesen 10 albumot + EP-t jelentettek meg) a top 10-ben végzett. Számos arany-és platinaminősítést tudhatnak maguk mögött, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben pedig zsinórban Grammy-díjat is nyertek, ezen kívül pedig többször vendégszerepeltek az NBC csatorna ünnepi műsorában, de feltűntek a Tökéletes hang (Pitch Perfect) című film második részében is. Illetve kollaboráltak már olyan híres előadókkal is, mint Jason Derulo, Jennifer Hudson, Kelly Clarkson, Lindsey Stirling vagy Tori Kelly.

Legutóbb idén nyáron jelentkeztek At Home című EP-jükkel, amin öt dal kapott új köntöst olyan előadóktól, mint The Weeknd, Billie Eilish, Dua Lipa, Clean Bandit vagy a The Cranberries, illetve a Home című medley szerepelt rajta, ami összesen 13 dalt sűrít két és fél percbe a Madnesstől Michael Bublen és a Fifth Harmonyn át Ozzy Osbourne-ig.

A PTX több mint tízmillió eladott albummal, sokszázezer rajongóval, több mint 18 millió Youtube-feliratkozóval a háta mögött végre először Magyarországra érkezik – 2021. május 16-án a legnagyobb slágerekkel veszik be a Budapest Park színpadát!

Facebook-esemény