Doja Cat állítása szerint elkapta a koronavírust

Pár hónappal ez előtt még viccelődött is Instagramon a rapper.

Doja Cat úgy tűnik tényleg átesett a betegségen, mely megannyiunk életét keserítette meg az elmúlt hónapokban. A rapper/énekes a koronavírus terjedésének kezdetén még viccelődött is az emberekkel, akik féltek tőle és komolyan vették az akkor még kezdetleges intézkedéseket.

Most pedig arról beszélt egy interjú során a Capital XTRA-nak, hogy fogalma sincs hogy kaphatta el, illetve nem is biztos benne, hogy a COVID-19-al fertőződött meg, de nagyon valószínűnek tartja.

Koronás voltam. Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogyan történhetett, de szerintem akkor kerülhetett a szervezetembe, amikor a Postmates-ről rendeltem kaját.

Majd folytatta, hogy most már jól érzi magát, gyors lefolyású volt a betegség elmondása szerint.

Már jól vagyok. 4 nap alatt átment rajtam.

A teljes, 9 perces interjút alább meg is nézheted.

Alább, pedig az ominózus „nem félek a koronavírustól” élőzését tekintheted meg, melyben többször is hangoztatja, hogy Ő egyáltalán nem tart a betegségtől.