Tudtad, hogy a Transformers-ben is feltűnt?
Colton Haynes modellként kezdte karrierjét, ezután pedig hamar a tévéképernyőn kötött ki. Legismertebb szerepe a Teen Wolf sorozat Jackson Whittemore-ja, de láthattuk már a Scream Queens-ben, és az Amerikai Horror Story-ban is. A színész ma ünnepli a 32. születésnapját, ez alkalomból pedig összegyűjtöttünk 15 érdekességet, amit érdemes tudni róla.
1. Vadóc kisgyerek volt
A nagybátyja farmján nőtt fel Andele-ben, és igazi vadóc kisgyerek volt. Elmondása szerint a szülei szabadszellemű hippik voltak, így tulajdonképpen azt csinálhatott, amit csak akart, így már egészen fiatalon kiélte a lázadó énjét.
2. 5 testvére van
Nagy családban nőtt fel, a szülei 6 gyermeke egyikeként. Jó emlékek fűzik a testvéreivel töltött időhöz, nagyon szerettek közösen játszani a családi farmon. Sajnos idén áprilisban nővére hosszan tartó betegség után elhunyt.
3. 14 évesen bújt elő a szüleinek
14 évesen vállalta fel a rokonai előtt, hogy meleg, ám sajnos a szülei nem fogadták jól a hírt. Egy időre el is szökött otthonról az anyja negatív reakciója miatt, az apja pedig a tiniévei alatt öngyilkos lett, állítólag részben az ő nemi identitása miatt.
4. 4 éve bújt elő a nyilvánosság előtt
Bár elsős kora óta tudja, hogy meleg, a nyilvánosság előtt csupán 4 éve vállalta fel, mert félt, hogy negatív hatással lesz a karrierjére. Saját bevallása szerint rettentően rosszul érezte magát, amiért éveken át hazudott, de a karrierje elején azt mondták neki, csak így lehet sikeres.
5. Kiskorában meteorológus szeretett volna lenni
Gyerekként teljesen odavolt a felhőkért, a tornádókat pedig egyenesen imádta. Nagy álma volt, hogy egyszer a tévéképernyőn millióknak beszélhessen majd ezekről a jelenségekről. A vágya részben be is teljesült, azzal a kivétellel, nem az időjárásról mesél, helyette sikersorozatokban szerepel.
6. Modellként kezdte a karrierjét
Mint számos más színész, ő is modellkedéssel kereste a kenyerét filmes karrierje előtt, és olyan márkáknak dolgozott, mint a Ralph Lauren.
7. A Transformers volt az első film, amiben szerepelt
Bár elég nagy filmben láthatta a nagyközönség először, a szerepe egészen kicsi volt: olyannyira, hogy fel sem tüntették a nevét a szereplők között a 2007-es Transformers-ben.
8. Edward szerepére is pályázott
2007-ben megpályázta Edward szerepét a nagy sikerű Alkonyat filmben, ám végül Robert Pattinsonra esett a választás helyette.
9. Imádja Taylor Swiftet
Hatalmas rajongója Taylor Swiftnek, legnagyobb örömére pedig már többször is találkozott a bálványával. Az összes dalát imádja, és elképesztően jó dalszövegírónak tartja. Rengeteg kedvenc dala van az énekesnőtől, az egyik közülük a Bad Blood.
10. Kedvenc hobbija a kertészkedés
Szabadidejét legszívesebben a kertjében tölti, ahol mindenféle növényt ültet és gondoz. Miután elkezdte, teljesen beleszeretett a kertészkedésbe, szinte terápiás hatással van rá.
11. Verhetetlen a halloweeni jelmezek terén
Kedvenc ünnepe a Halloween, így minden évben a maximumot hozza ki a jelmezeiből. Az évek során beöltözött már Fionának a Shrekből, de A kis hableány főgonosza, Ursula bőrébe is belebújt már.
12. Hosszú évek óta szorongással küzd
Többször beszélt már őszintén a mentális egészségéről, így megtudhattuk, hogy egészen fiatal kora óta küzd szorongással. A nemi identitása, és a szülei és osztálytársai negatív reakciói miatt egy időben nagyon felerősödött benne ez az érzés, így később terápiára kezdett járni. Elmondása szerint ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történt vele, és rengeteget segített neki leküzdeni a démonait.
13. 2 évig volt házas
2017 novemberében házasodott össze egykori férjével, Jeff Leathammel, majd alig fél évre rá már be is nyújtotta a válókeresetet. Ekkor még sikerült megoldaniuk a párkapcsolati problémáikat, ám tavaly nyáron már végleg elváltak az útjaik.
14. Sokáig küzdött függőséggel
Több, mint 10 évig küzdött alkohol- és drogproblémákkal. Bevallása szerint ez idő alatt maximum 25 nap volt, amikor teljesen józan volt. Ezzel próbálta elnyomni a szorongása és a családi drámái okozta fájdalmát, ám rá kellett jönnie, hogy ez nem a megfelelő mód rá. Azóta elvonókúrán vett részt, és próbálja magát távol tartani a szerektől és az alkoholtól is.
15. Benne lenne egy Teen Wolf reunionban
Idén tavasszal tweetelte Tyler Posey, hogy szeretné, ha visszatérne a Teen Wolf, melyre Colton azt válaszolta: benne vagyok! A sorozat másik sztárjának, Cody Christiannek is tetszett az ötlet, a fanok pedig bizonyára imádnák, ha 3 év után visszatérne a show.