Megvált a kiadójától Louis Tomlinson

10 év után hagyta ott a Syco Records-t. 

5 hónappal debütáló szólólemeze, a Walls megjelenése után megvált a kiadójától Louis Tomlinson. A Simon Cowell vezetése alá tartozó Syco Records-al karrierje kezdete óta, vagyis már egy évtizede dolgozott. Az énekes Twitteren jelentette be a hírt, ahol elárulta, hogy közösen jutottak erre a döntésre.

Remélem mindannyian jól vagytok. Szeretném megosztani veletek, hogy elváltak az útjaink a Syco Music-kal. Nagyon izgatott vagyok, hogy mit hoz a jövő, és alig várom, hogy visszatérjek a stúdióba, és a következő lemezemen dolgozhassak

– írta Louis.

The Sun magazinnak nyilatkozó forrás szerint közösen jutottak erre a döntésre: Louis és a csapata úgy érezték, lépniük kell, Simon pedig nem állt az útjukba, így a héten alá is írták a papírokat. Azt is hozzátette, hogy az énekes már hónapok óta új zenén dolgozik, jövőre pedig a tervek szerint turnéra indul. 

https://youtu.be/BBhoeu65f88

A One Direction 2011 óta 5 lemezt adott ki a Syco gondozásában, feloszlásuk után pedig Tomlinson volt az egyetlen, aki a szólózenészként is a kiadónál maradt.