Minden, amit Katy Perry új albumáról tudunk

Több mint egy hónappal ezelőtt jelent meg Katy Perry „Smile” névre hallgató ötödik stúdióalbumának első kislemeze, a „Daisies”, azóta azonban csak most sikerült információkat megtudnunk az új lemezről.

Album cím: SMILE

Katy Perry több interjúban is hangsúlyozta, hogy új albuma az elmúlt három évről fog szólni, valamint hogy miként kapta vissza mosolyát. Előző albuma, a „Witness” vegyes véleményeket kapott, ami negatívan hatott az énekesnő lelki állapotára. Azóta első gyermekét várja vőlegényétől, Orlando Bloomtól, valamint többször is elmondta, túl van a nehezén, azonban még mindig rengeteg dolga van, hogy megtalája a teljes egyensúlyt az életében. Új albuma erről az útról fog szólni és bízik benne, hogy új dalai segítenek majd azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint ő akkor.

Megerősített dalcímek:

Katy interjúiban több dal címét is megerősítette, köztük a Daisies, Never Really Over,

Az új éra támája valószínűleg a cirkusz lesz, azonban hogy pontosan mire is számíthatunk, hamarosan kiderül.

Megjelenési Dátum: 2020. Augusztus 14.